Újabb gyáregységet épít Dunaföldváron a Vajda-Papír, az üzem digitális alapkőletételén Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, a vállalat 16 milliárd forint értékű beruházásához, amely 600 munkahelyet véd meg és 50 új munkahelyet teremt, a kormány 5,5 milliárd forintos támogatást nyújt a Nagyvállalati beruházási támogatási programban – közölte a higiéniai papírtermékeket gyártó cég csütörtökön az MTI-vel.
Az új üzem a tervek szerint 2022. márciusában kezdi meg a működését, amelynek köszönhetően a vállalatcsoport gyártókapacitása 50 százalékkal, 70 ezer tonnával nőhet. Az új üzemcsarnok felépítése mellett beüzemelnek egy alappapírgyártó gépsort is, így a beruházásnak köszönhetően a kapacitás növelése mellett teljessé válik a saját előállítású alapanyag biztosítása a cég higiéniai termékeihez, mindez pedig stratégiai előnyt jelent a vállalat számára – hangsúlyozta a közleményben Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója. Kiemelte, a cég éves higiéniai alappapír-gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is.
A járvány óta az eddigi, átlagosan napi 2 millió tekercs gyártását 3 millióra emelte a toalettpapír termékeknél, papírtörlőből 20 százalékkal, papír zsebkendőből pedig 10 százalékkal emelték a termelést. Egy magyar család évi 9 kilogramm higiéniai papírterméket használ fel évente, így a cégcsoport egy átlagos évben 13 millió ember higiéniai papírszükségleteit elégítheti ki. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit Skandináviába, a Baltikumba és Kelet-Közép-Európa több mint 20 országába szállítják. A cég 2013-ban Norvégiában is nyitott egy több mint 100 új munkahelyet teremtő leányvállalatot.
Vajda Attila elmondta, hogy Dunaföldváron 2018. novemberében készült el a beruházás első üteme: Európa legmodernebb, a régió legnagyobb papíripari üzeme épült meg, a 15 milliárd forintos beruházást a kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek közé sorolta, a Nagyvállalati beruházási támogatási programból 4,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a fejlesztéshez a cég.
Az új gépsor termelését belföldön és külföldön egyaránt értékesítik majd, a vállalat többletbevétele várhatóan eléri az évi 21 milliárd forintot, amely éves szinten 80-100 millió forint többletbefizetést jelent társasági adóból. A bővülés 50 munkavállaló közvetlen és több száz ember közvetett foglalkoztatását jelenti.
A Vajda-Papír 20 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 600 munkavállalót foglalkoztatnak. Az idei tervek szerint a vállalat értékesítési árbevétele 26 milliárd forintra nő a tavalyi 24 milliárd forintról. A Vajda-Papir Scandinavia bevétele 14 milliárd forintra, a Vajda Real Estate Kft. árbevétele pedig 11 milliárd forintra emelkedik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az üzleti tevékenység nyeresége tavaly 237 millió forint, a korrigált adózás utáni veszteség 80 millió forint volt.
Varga: a nagyvállalatoknak kell a pénz
Erősödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány 40 milliárdról 80 milliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét – jelentette be Varga Mihály csütörtökön.
A pénzügyminiszter a tárca közleménye szerint a Vajda-Papír Kft. legújabb, a program keretében megvalósuló gyártóüzemének digitális alapkőletételén fontosnak nevezte, hogy a hazai vállalkozások nyertesen kerüljenek ki a válsághelyzetből, mint mondta, ezért folytatódnak az adókönnyítések, a munkahelymegőrző intézkedések és nőnek a támogatási keretek is.
A gazdasági válságból való kilábaláshoz szükséges átmenetileg az eddiginél költekezőbb fiskális politikát folytatni, azonban a kormány a gazdaságpolitikai céljait nem adja fel – tette hozzá a miniszter.
A Vajda-Papír 16 milliárd forintos beruházása 600 munkahelyet véd meg és 50 új munkahelyet teremt, amelyhez a kormány 5,5 milliárd forintos támogatást nyújt – közölte Varga Mihály. A miniszter hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy Magyarországnak saját lábára kell állni több iparágban, így az egészségipar mellett többek között a higiéniai termékeket előállító cégeknek jelentősége is nőtt.
Forrás: napi.hu, Szabó Dániel, 2020. november 19. csütörtök