schillercsalad

A gumiszerviztől a luxusautó-értékesítésig: a Schiller Autó Család sikertörténete

A Schiller-cégcsoport igazi családi vállalkozás, amely a Schiller Péter által 40 éve alapított gumis műhelyből nőtte ki magát. Ma már fia, Gábor a vállalat első számú vezetője, de a harmadik generáció, vagyis az unoka, Márk is szerepet kapott a cég irányításában.

Schiller Autó Család több évtizedes fejlődése a használt autógumik kereskedelmétől a rendszerváltás után kezdődő Schiller Opel korszakon át a mai, luxusmárkát is forgalmazó multibrand cégcsoportig ível. Sokaknak a mai napig az Opel ugrik be a Schiller név hallatán, pedig ez csak egy a náluk kapható 7 autómárka közül. Ez persze nem véletlen, hiszen a cég története éveken át összefonódott a németországi autómárka értékesítésével.

A kezdetek: autószerelő műhely helyett gumiszerviz

A Schiller-sztori jóval előbb, 1980-ban indult, amikor az alapító, Schiller Péter autószerelő műhelyt akart nyitni Budapesten. A kiadható iparengedélyek számát azonban maximálták, így lett a szervizből gumis műhely. A műhely gyorsan népszerű lett a kuncsaftok körében. Ennek oka a vevőközpontú hozzáállás lehetett, amit Schiller Péter úgy fogalmazott meg, hogy „a hibás autójával hozzánk forduló ügyféllel ugyanolyan profizmussal kell foglalkozni, mintha egy családtagja került volna kórházba”.

A következő lépés már egy márkafüggetlen autószerviz megnyitása volt 1983-ban, amit 1989-ben az ország egyik első márkafüggetlen használtautó-kereskedésének elindítása követett.

A következő mérföldkő a Schiller-cégcsoport történetében, hogy az alapító megpályázta az Opelnél a márkakereskedői jogot. Ezt azonban nem volt egyszerű elnyerni, szigorú feltételeket kellett teljesíteni hozzá. Schiller Péter vállalkozása ennek ellenére is megfelelt az Opel magas szintű elvárásainak, így 1991-ben startolhatott a Schiller Opel.

Az értékesítés nagy fordulatszámon pörgött, amire ráerősített az Opel Szentgotthárdon létesített autógyára. A cégcsoportot jelenleg irányító Schiller Gábor, Schiller Péter fia úgy véli, ha a szentgotthárdi Astra F nem lett volna annyira népszerű modell, a Schiller Autó Család sem tartana itt. Mára ugyanis ők a harmadik legrégebbi hazai Opel-márkakereskedés, és ők adták el a legtöbb Opelt az országban.

Az Opel „kinövése”: létrejön a Schiller Autó Család

A „Schiller Opel-korszak” kulcsszerepet játszott a jelenlegi multibrand cégcsoport megalapozásában, az ezredforduló környékén már felmerült a portfólióbővítés gondolata.

Így belevágtak további márkák forgalmazásába is. Elsőként 2002-ben a Skoda értékesítése indult meg a Skodák Palotája nevű szalonjukban (mára Skoda Schiller). Ezt hamarosan követte a Toyota, majd a Fiat, végül a Renault és a Dacia is.

Az újautó-értékesítés mellé gyorsan felnőtt a cégcsoporton belül a többi üzletág is. Létrejött a gyakran karambolos centrumként említett Schiller Karosszéria Centrum, valamint a Schiller Flotta és a Schiller Rent néven működő flottakezelő, illetve autóbérlési üzletág. De a 24 órás autómentő szolgáltatás, a haszonjárműbérlés és az 5 helyszínen működő márkaszerviz-hálózat éppen úgy része a cégcsoport tevékenységének, mint a vállalatoknak kínált Schiller Business+ komplex üzleti szolgáltatáscsomag.

„Minden ügyfelet úgy szolgálunk ki, mintha családtag lenne. De a Schiller Autó Család elnevezésben az is benne van, hogy nálunk az ügyfél, a munkatárs és az autó is családtagnak számít” – magyarázta Schiller Márk, Schiller Péter legidősebb unokája, a cégcsoport marketingvezetője.

Öt márkakereskedés és az ország legnagyobb márkaszervize egy vadonatúj telephelyen

A fejlődés továbbra is töretlen, olyannyira, hogy a cégcsoport több meglévő telephelyét és szervizét is kinőtte. Ezért nagy dobásra készülnek: jövő nyáron Újpesten, a Váci út 119. szám alatt, az egykori Hunyadi-laktanya és a mellette található területeken, összesen majdnem 90 ezer négyzetméteren megnyílik a cégcsoport új, központi telephelye. Ide költözik három márkakereskedés, az igazán nagy innováció azonban az a több mint ötvenállásos, 7 különböző márkát kiszolgáló, egyterű szervizkomplexum, amely a legnagyobb lesz Magyarországon.

Nemcsak méret, de az elérhető szolgáltatások tekintetében is egyedülálló az új szervizkomplexum. Teljes körű digitális ügyintézést kínálnak majd, amelyet a megnyitás meglepetésének tartogatnak, hogy pontosan mit tartalmaz. Az expressz szervizszolgáltatás révén pedig az ügyfelek a helyszínen megvárhatják a kisebb javítások, karbantartások elvégzését. Emellett továbbra is rendelkezésre áll a népszerű hozom-viszem szolgáltatás is. A szerviz egésze üzemi terület, így oda tilos a belépés, de minden márkaszervizegységnél lesz egy-egy állás, ahol a tulajdonos webkamerákon keresztül, egy tableten figyelheti a javítást az ügyfélváró kényelmében.

Felkerül az i-re a pont: a Lexus Pest autószalon megnyitása

Schiller Autó Család évek óta forgalmazza a Toyota autóit. Az új telephelyen pedig a Toyota-csoport presztízsbrandje, a Lexus is megjelenik. A luxusmárka elvárásainak legalább olyan nehéz volt eleget tenni, mint évtizedekkel korábban az Opel esetében. Az pedig, hogy sikerült, hasonló mérföldkő a cégcsoport történetében. Azzal, hogy megnyitja a főváros második, Pest első Lexus-márkakereskedését, a Schiller-cégcsoport egy új szegmensben, a luxusautók piacán is megveti a lábát.

„A Lexus révén most jutottunk el oda, hogy az autók területén á-tól z-ig mindenkit ki tudunk szolgálni az igényének megfelelő gépjárművel, miközben az autókhoz kapcsolódó szolgáltatások terén is teljes a palettánk” – összegezte a lépés jelentőségét Schiller Gábor. A végeredmény pedig egy olyan észak-pesti autós központ, amely a főváros egész területét és az agglomerációt is kiszolgálja kapacitásával és szolgáltatásaival 2021 nyarától.

Forrás: vg.hu – 2020. 10. 20.

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

A bizalom forintosítható

Szerző: Csidei Krisztina Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Lévai Bálint (BiotechUSA Kft.) arról mesélt, mi a HR szerepe a cégüknél, hogyan alakult ki

Az új kerékvágás

Szerző: Csidei Krisztina Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Nagy-Józsa Dorka (Y2Y Hungary Kft.) sok hasznos gondolatot osztott meg velünk. Vezető, szervezet- és folyamatfejlesztő

Beszámoló az éves konferenciáról

Csodás hangulatban telt a XII. Éves Konferencia és Családi Nap a Bambarában. Az év legnépszerűbb eseményén idén 40 családból 152 felnőtt és 62 gyerek vett