800 millió forint támogatásból fejlesztette gépparkját és korszerűsítette az épület-energetikáját az utánfutó alkatrészek gyártásával foglalkozó kecskeméti Autoflex-Knott. A beruházáshoz 400 millió forinttal járult hozzá a kormány. A gyár így növelte exportképességét, ezáltal részesedését az európai és amerikai piacokon – hangsúlyozta a projekt hétfői átadóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
H. Szabó Sándor ügyvezető-tulajdonos köszöntőjében elmondta, hogy az összetett beruházás keretében új felületkezelő sorral, élhajlító géppel, hegesztő robottal, fagyaszó sorral és adarabológéppel fejlesztettek, és 500 ezer eurónyi támogatás jutott az amerikai cégnek is, ahol a kisszériás tengely gyártás folyik. Zöldenergia beruházást is magában foglalt a projekt, amivel már az egy megawatt teljesítményt is a napelemes rendszer, melyet szeretnének tovább bővíteni.
A beruházás jelentősége, hogy az automatizálás útján megoldást jelent a munkaerőpiaci nehézségekre, így megfelelnek az elvárt minőségi követelményeknek, vagyis az emberi tevékenységből eredő hiba arányát a minimumra szorítsák. Ezt szolgálja a következő fejlesztésük is, ami egy oktatási központ létrehozása lesz, ahol az új munkaerőt képzik tovább a modern gépek használatára.
A tulajdonos kiemelte, hogy a Covid időszaka alatt 30-40 százalékos növekedést könyvelhettek el, melyhez az állami és városi támogatások is nagyban hozzájárultak.
A fejlesztés megerősíti a cég pozícióját
Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a fejlesztés megerősíti az Autoflex-KNOTT piaci pozícióját, és telepített naperőmű csökkenti a vállalat energia-kitettségét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy a világjárvány ideje alatt a gazdasági szereplők többsége az összehúzódás, a gyárbezárások és a tömeges elbocsátások mellett döntött. Ezzel szemben magyar kormány gazdaságpolitikai válaszában a munkanélküliség finanszírozása helyett annak megelőzésére helyezte a hangsúlyt. A miniszter szerint ennek köszönhetően Magyarország megerősödve került ki a krízisből, olyannyira, hogy a pandémiát követően többen dolgoztak hazánkban, mint annak előtte.
Szijjártó Péter fontosnak nevezte a külpiaci tevékenységek fejlesztését, és kiemelte, hogy a gazdasági növekedést az export folyamatos bővítése tudja megalapozni. A növekedés abból következik, hogy a Magyarországon működő vállalatok egyre több külpiaci részesedésre tesznek szert, egyre több helyre, egyre többet tudnak exportálni – hangsúlyozta a miniszter.
Szijjártó Péter arról is szólt, hogy a világjárvány az exportteljesítményt is veszélybe sodorta, ezért indította el a kormány a Nemzeti Exportvédelmi Programot, melynek keretében 43 vállalatot támogattak 64 milliárd forint összértékben, mintegy 130 milliárd forintnyi beruházást megteremtve. Mint fogalmazott, a magyar gazdaság a világ 10 legnyitottabb gazdasága közé tartozik, az export aránya eléri a bruttó hazai termék (GDP) 85 százalékát.
– Úgy vagyunk harmincharmadikak az export-világranglistán, hogy közben lakosságszám szerint csak a 95. helyen állunk – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy világgazdaság blokkosodása akadályokat gördítene az exportorientált magyar cégek elé. Éppen ezért a magyar kormány annak híve, hogy az elkövetkezendő időszak a világpolitikában és a világgazdaságban is az összeköttetésekről szóljon – zárta gondolatait a miniszter.
Negyven éves családi vállalkozás
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere kiemelte, hogy az Autoflex 40 éves családi vállalkozás, amely lényegében elsőként jelent meg a Heliport Ipari Parkban, Kecskemét szintén elsőként létrejött ipari parkjában.
– Annak idején 30 dolgozóval kezdte a működését, közülük huszan még mindig itt dolgoznak, hiszen a cég filozófiája, hogy minden dolgozójára családtagként tekint. A cégnek köszönhető a német vállalatok és a német vállalati kultúra akkori megjelenése Kecskeméten, tekintettel a Knott-tal való együttműködésnek. Büszkék lehetünk arra, hogy ez a kecskeméti, egykor kicsi vállalkozás mára a világ első három kistengely és alkatrészgyártó vállalatai közé tartozik, Amerikától Kínáig számtalan országnak gyártanak, tavaly jelentős volt a forgalmuk a kínai piacon. Nemrég egy amerikai kiállításon lakókocsi fejlesztési nagydíjat nyertek az elektronikai szolgáltatások és high-tech élmény fokozásával, így a tengerentúli piacuk is megugrott – hangsúlyozta a polgármester.
Forrás: https://www.baon.hu/ 2024. április 8.