kiválósági_díj_logo

Mérsékelt növekedési pályán a családi cégek: A K&H Kiválósági Díjjal jutalmazza a legjobbakat!

A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majd kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából. A családi cégeknek egyértelműen a megemelkedett költségek okozzák a legnagyobb problémát, azonban az infláció okozta nehézségeket egy jelentős részük áremeléssel kompenzálja. A kihívások következtében 10-ből 6 vállalat mérsékelt növekedési pályára számít a következő 3-5 évben. Ebben a nehéz helyzetben még nagyobb szerepe van, hogy a példamutatást értékeljük, ezért a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal idén is elismerik a legjobb gyakorlatokat alkalmazó vállalatokat a sikeres generációváltás, innováció, hosszú távú stratégia, valamint a társadalmi és környezetvédelmi felelősségvállalás területén.

A családi cégek több mint felét, 53 százalékát a jelenlegi gazdasági környezet súlyosabban érinti, mint a 2 évvel ezelőtti járvány. További 23 százalékuk pedig nem tud különbséget tenni a két helyzet között, mivel egyformán negatívan hat a működésükre. A teljes nagyvállalati szektort nézve kissé borúsabb képet kapunk: itt a cégek 62 százaléka éli meg nagyobb kihívásként a jelenlegi gazdasági helyzetet, további 17 százalékuk pedig ugyanolyan nehéznek látja a két időszakot – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásból, amely a családi cégek egyéves várakozásait vizsgálja. „Kihívásokkal teli év van a családi vállalatok mögött, és az előrejelzések szerint ez idén csak kismértékben enyhülhet, hiszen a kétszámjegyű infláció, a magasabb energiaárak és a lassú gazdasági növekedés még egy ideig velünk lesznek. A családi cégek működését jelenleg a megemelkedett kiadások befolyásolják leginkább, azok közül is főként a működési költségek (83%) és az alapanyag költségek (70%) emelkedése, de a magasabb bérköltség is közel felüknél (46%) probléma” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Sok a kihívás, mérsékelt a növekedés

A költségnövekedés szoros kapcsolatban áll az inflációval, amire a vállalatok közel harmada (30%) már bevezetett valamilyen megszorító intézkedést. Legtöbben a működési költségeket próbálják csökkenteni a termelés mértékének megtartása mellett, míg minden negyedik családi cég kénytelen volt árat emelni.

A kihívások a jövőbeli kilátásokat is erősen befolyásolják: 10-ből 6 családi vállalat mérsékelt növekedési pályára számít középtávon a pénzügyeiben, ugyanakkor visszaesést szinte egy cég sem prognosztizál, ami a jövőre nézve bizakodásra adhat okot. „A K&H már 8 éve fordít kiemelt figyelmet a családi vállalatokra, és ebben a nehéz helyzetben is támogatjuk őket. Ennek részeként idén is meghirdettük a K&H családi vállalatok kiválósági díjat, amellyel elismerjük és segítjük a legpéldamutatóbb megoldásokat alkalmazó cégeket, akiknek gyakorlata inspirációul szolgálhat más családi cégek számára. A díjat idén is 4 olyan kategóriában – sikeres generációváltás, innováció, hosszú távú stratégia, társadalmi, környezetvédelmi felelősségvállalás – ítéljük majd oda, amelyek a leginkább aktuálisak és meghatározók ezen vállalatok életében” – hívta fel a figyelmet Ékes Ákos.

A jelentkezést július 31-ig várják. További információk, pályázati kiírás és nevezési lap ide kattintva érhető el.

Forrás: https://csaladivallalatok.kh.hu/

Megosztás

Beszámoló a februári klubról

Közel 50-en vettünk részt több, mint 30 családból az év első klubján, melyet múlt csütörtökön tartottunk a Marriott-ban. Dávid beszélt a várható programokról, a prezit

Új fenntarthatósági törvény

Az idei évtől alapvető változások léptek életbe a fenntarthatósággal, vagyis ESG-vel kapcsolatos vállalati kötelezettségek területén, ami valamilyen módon minden hazai társaságot érinteni fog. Míg a

A Baki Agrocentrum 30 éves fennállását ünnepelte

Szorgalom, kitartás, alázat, együttműködés és nagyon sok beszélgetés, fogalmazta meg Balogh Ádám, a Baki Agrocentrum Kft. ügyvezetője családi vállalkozásuk sikerének titkát fennállásuk 30 éves jubileumán.

FBN-H