Fenntarthatosag-1-Mit-jelent-a-fenntarthatosag

Még nem központi kérdés a fenntarthatóság a családi cégeknél

Közeledik 2025, amikor a vállalatok zömének fenntarthatósági jelentésben kell beszámolniuk az ESG, azaz környezeti, társadalmi és irányítási gyakorlatukról.

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk rendelkezik erre vonatkozó stratégiával. Hasonlóan alacsony arányban vannak azok a cégek, ahol a tevékenységük minden területén figyelnek a fenntarthatóságra.

“A következő években jelentősen megnő azoknak a vállalatoknak a száma, akik számára az EU beszámolási kötelezettséget ír elő fenntarthatósági gyakorlatuk bemutatására: 2026-tól, azaz a 2025-ös pénzügyi évre vonatkozóan már a 250 főt meghaladó cégek is érintettek. A családi vállalatok jelentős részének tehát 2 év múlva már aktuális lesz a fenntarthatósági jelentés készítése, amire ideje megkezdeni a felkészülést” – hívta fel a figyelmet Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

“Jó példákra nagy szükség van, ezért is bővült ki két évvel ezelőtt a K&H családi vállalatok díj hosszú távú stratégia, generációváltás, és innovációkategóriája a környezetvédelmi fenntarthatóság témakörével. Örömmel tapasztaljuk, hogy számos pályázat érkezik évről-évre ebben a kategóriában is, amelyek előremutató és egyedülálló fejlesztéseket mutatnak be. Az látszik tehát, hogy a családi cégek már elindultak ebbe az irányba, elkezdtek tudatosabban foglalkozni a fenntarthatósággal és beépíteni azt az üzleti tevékenységükbe. A most díjazottak között például van, aki mesterséges intelligencián alapuló gyártásütemező, kapacitástervező, gyártásoptimalizáló rendszert fejleszt, nap- és szélenergia hasznosításával teszi fenntarthatóbbá működését, és van, aki az ESG tanúsítvány megszerzéséhez szükséges előkészületeknél tart” – mondta el a szakértő.

Egy biztos, a fenntarthatóság egyelőre még nem központi kérdés a családi cégeknél. Ezt mutatja a K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe, amely a cégvezetés attitűdjéről, aktivitásáról, írott fenntarthatósági stratégia meglétéről, a környezeti lábnyom méréséréről, illetve a cég társadalmi felelősségvállalásáról ad képet. Az index jelenleg 38 ponton áll, ami a közepesnél gyengébb értéknek felel meg. A kutatásból kiderül, a cégeket foglalkoztatja a téma és valamennyire tesznek is ennek érdekében, hiszen hozzáállásuk és a CSR tevékenységük ennél jóval erősebb. Mindezek stratégiai szintű kezelése, valamint az elért eredmények mérése és számszerűsítése viszont még gyenge pontnak számít.

“A fenntarthatósággal kapcsolatos szaktudás és gyakorlat hiánya komoly kihívásokat jelent a vállalatoknak. “Ha részletesebben megnézzük a számokat, azt látjuk, hogy a családi vállalatok legnagyobb arányban eseti jelleggel foglalkoznak csak a fenntarthatóság kérdéskörével (41%), és csupán a cégek alig tizedénél jelenik meg stratégiai szinten, a vállalat egész működését érintő szempontként (12%). Az erre irányuló írott stratégia pedig egyelőre csak elvétve található (8%). Bőven van még tere a fejlődésnek, ezért is tartjuk nagyon meghatározónak az előttünk álló két év felkészülési időszakában a pozitív gyakorlatok bemutatását, nemcsak a fenntarthatóság, hanem a hosszú távú stratégia, generációváltás, és innováció témakörében is” – emelte ki Ékes Ákos.

Forrás: Computerworld | 2023 november 10.

Megosztás

Átadták az “Év agrár duális képzőhelye” díjat

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara második alkalommal hirdette meg országos pályázatát 3 kategóriában. A kamara a díj odaítélésével azoknak az agrárágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak szeretné megköszönni az

Ki veszi át a családi vállalkozást?

Az érzelmek a legnagyobb gát a generációváltás során. Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy

FBN-H