nevet-valt-az-ismert-hazai-husipari-ceg

Eltűnik egy jól ismert hazai húsipari márkanév

Mostantól csak jelzésértékű módon tüntetik fel a Sága márkajelzést a Master Good baromfihústermékein: fokozatosan kivezetik Magyarország egyik ismert brandjét, írja a hvg.hu.

Három évvel az eredetileg angol tulajdonú cég felvásárlása után úgy tűnik elérkezettnek látta, hogy elbúcsúzzon a Sága márkanévtől a kisvárdai baromfifeldolgozó Master Good, írja a hvg.hu. Bárány László családi cége bejelentette: most jött el az idő arra, hogy a Master Good márka a csomagoláson még hangsúlyosabban megjelenjen. Ennek jegyében már csak finom jelzés utal arra, hogy az adott termékek valamikor Magyarország egyik legnépszerűbb és legismertebb márkájához, a Sága brandhez tartoztak. Ezt Füstli 25 éves születésnapjára időzítették.

A cég közleménye szerint a régi brandet fokozatosan vezetik ki, a fogyasztók egyelőre mindkét márkajelzést látják majd a termékeken. Idézték Bárány László tulajdonos-ügyvezetőt:

Tudjuk, hogy bátor lépés elengedni egy ilyen márkanevet. Egyelőre a co-branding megoldást választottuk, a termékeken mindkét logo megjelenik, hosszú távon azonban a Master Good márkát tartjuk majd meg.

A cégvezető emlékeztetett, hogy a Sága megvásárlásával egyszerre vásároltak márkanevet és piacot, valamint a sárvári gyár készítménygyártó kapacitását. A felvásárlás utáni időszakot a gyártási technológia fejlesztésének szentelték: csaknem 4,5 milliárd forintot költöttek gépekre.

A csomagoláson kívül változik az alapanyag beszerzési forrása is: eddig vásárolt alapanyagokból készítették a termékeket, de mostantól a Master Good baromfifeldolgozó hátterére építenek.

A Master Good 100 százalékban családi kézben van, a tulajdonos a Bárány család 116 éve, négy generációra visszamenőleg foglalkozik baromfitenyésztéssel, ami révén ők Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiája.

Forrás: haszon.hu | Molnár János | 2023. június 13.

Megosztás

Mire figyeljünk a családi vállalkozás átadásánál?

Az utódlástervezés olyan hosszú távú, stratégiai befektetés, amely mind a nagy-, mind a középvállalkozásokat megvédi az elkerülhetetlen jövőbeli fennakadásoktól. Az utódlástervezés egyáltalán nem nevezhető egyszerű

FBN-H