Új szereplő tör be az e-töltés piacára

Hat helyen telepít augusztustól elektromos töltőket a tavaly júniusban alapított Elektro Profi Mobility Kft. (EPM). A helyszínek közül négy budapesti, egy székesfehérvári és egy tatabányai. A telephelyeken 2–4 berendezés lesz – összesen tizenhét –, így Budapesten tizenkettőt, Székesfehérváron hármat, Tatabányán pedig kettőt helyeznek majd üzembe. Minden töltőn két töltőpont lesz, így egyidejűleg harmincnégy autó vételezhet majd áramot. Az eszközökből két budapesti és egy székesfehérvári egyenáramú lesz (DC), az összes többi váltóáramú (AC).

 

A mostani engedélyben szereplőnél már sokkal többet, 110–120 berendezést telepítettünk – mondta a Világgazdaságnak Nagy Péter, a társaság ügyvezető igazgatója.

 

Magyarázata szerint ugyanis egy másik cég, az Elektro Profi Kft. már egy éve gyárt Schneider Electric eszközökkel ellátott e-töltőket, amelyeket értékesít, telepít és üzemeltet is. Az EPM tőle vette át tavaly augusztusban a forgalmazást és a további tevékenységeket úgy, hogy az Elektro Profi korábbi telepítésein közreműködő csapattal – és az általuk megteremtett referenciával – fog dolgozni. Az EPM maradna az általa telepített töltők üzemeltetője és e-moblitási szolgáltatója is. Az EPM és az Elektro Profi két olyan családi vállalkozás, amelynek tagjai rokoni kapcsolatban vannak, vagyis lényegében annyi történt, hogy az 1995 óta működő Elektro Profi tulajdonosai tavaly külön cégbe szerveztek egy ígéretes tevékenységet.

Megosztás

Nehéz feladat előtt állnak a családi vállalkozások

Teljesen át kell alakítani a gondolkodásmódjukat, hogy biztosítani tudják az utánpótlást a következő évtizedekre. Meghatározó szerepet töltenek be a magyar gazdaságban a családi vállalkozások, akiknek folyamatosan

FBN-H