Felvették a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen

Forrás: https://profitline.hu/ (2020. 07. 01.)

Nem mindegy, hogy a családi cégek hogyan tudtak most reagálni a koronavírus-járvány okozta kihívásokra, hiszen hazánkban a cégek 40 százalékát jelentik. A túlélés kulcsát a stabil stratégiai alapok, a folyamatos fejlődésre törekvés és gyors döntések adhatták, de a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen sokféleképpen felvették. Az idén ötéves K&H családi vállalatok kiválósági díj a koronavírus kihívásaira adott példamutató megoldásokat három kategóriában díjazza, a sikertörténetek által pedig szeretne más családi cégeket is fejlődésre inspirálni, hiszen az egymástól tanulás, a tudatosság egyre fontosabb a cégek számára.

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta és alapjaiban megváltoztatta hétköznapjainkat, aminek első hullámját kezdjük lassan kicsit távolabbról is látni, értékelni a következményeket. Az azonban már a legelején biztos volt, hogy a válság is csak egy helyzet, még ha nagyon nehéz helyzet is, nem szabad tőle félni, hanem kezelni kell és azonnal reagálni rá, mivel a nem döntés a legrosszabb opció. „A válság túlélésében és a további sikeres működésben kulcsszerepe van a stabil stratégiai alapoknak,  az innovációra törekvésnek és mindemellett a gyors reagálásnak. Az, hogy a családi cégek, milyen megoldásokat, válaszokat adtak a kihívásokra, hosszú távon is meghatározó, hiszen a hazai vállalati szektor 40 százaléka ezen cégekből áll. A K&H családi vállalatok kiválósági díjjal ezért idén a koronavírus-járvány kihívásaira adott példamutató megoldásokat három kategóriában díjazzuk, mert hisszük, hogy a sikertörténetekkel további fejlődésre inspirálhatunk más családi cégeket is Magyarországon” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

A K&H családi vállalatok kiválósági díj innováció kategóriájára a vírusjárvány következtében megvalósult vagy arra adott válaszként a közeljövőben megvalósuló fejlesztésekkel lehet nevezni. A sikeres és hosszú távú stratégia kategóriában azoknak a megoldásoknak az elismerése a cél, amelyek a koronavírus-járványra reagálva bemutatják hogyan alakították át a cég üzleti stratégiáját a megváltozott piaci követelményekre válaszolva, miként biztosították a vállalat hosszú távon sikeres működését. A társadalmi felelősségvállalás kategóriában  pedig azt mutathatják be a családi vállalatok, hogy mennyire elkötelezettek a társadalom iránt, a járvány idején vagy annak következtében mit tettek a helyi közösségért, a társadalomért, akár a közvetlen vagy a tágabb környezetükben.

„A díj fennállása óta eltelt öt évben dinamikus fejlődés jellemezte a családi vállalkozásokat. A változás egyfelől az üzletméret növekedésében érhető tetten. A másik változás, amit megfigyeltünk, hogy az üzleti méret növekedésével párhuzamosan erősödött ezeknek a cégeknek a családi vállalat tudatossága is. Ma már sokkal többet foglalkoznak azzal, hogy hogyan tudnának más családi cégektől tanulni, többet olvasnak ebben a témában, többet beszélnek arról, hogy mit is jelent, ha ma valaki családi vállalatként működik. A K&H Banknak kiemelten fontosak a családi vállalatok, tehát nekünk most az a feladatunk, hogy ebben a nehéz időszakban is segítsük őket, támogassuk és elismerjük, sőt meg is mutassuk hozzájárulásukat a magyar gazdasághoz és elkötelezettségüket a társadalom iránt. Éppen ezért a nyertes cégek számára megjelenést biztosítunk a Forbes magazinban, az ünnepélyes díjátadóra pedig a Forbes Családi Vállalatok Gálán kerül majd sor, hogy minél szélesebb körben ismerhessék meg példaértékű megoldásaikat” – tette hozzá Ékes Ákos.

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Hogyan emelkedhetsz ki a családi vállalatok közül?

A K&H idén is díjazza a példamutatást! Kategóriák Sikeres generációváltás kategóriában mutassa be, melyek azok a családi értékek, amelyeket beépítenek a vállalatvezetésbe, és annak módját, hogy

Belehúztak a családi vállalkozások

Évről évre egyre több hazai társas vállalkozás lépi át az egy milliárd forintos éves árbevételi határt, de közülük is kiemelkednek a családi vállalkozások. Mára már