A Schiller Sztori 3 generáció szemével
Schiller Gábor először szerelőként, majd munkafelvevőként dolgozott édesapja cégénél, később a használtautó kereskedést vezette, végül stratégiai igazgató lett. Az üzleti vénát anyai ágon örökölte. A
Schiller Gábor először szerelőként, majd munkafelvevőként dolgozott édesapja cégénél, később a használtautó kereskedést vezette, végül stratégiai igazgató lett. Az üzleti vénát anyai ágon örökölte. A
Édesanyja és lánytestvére lelkileg támogatták mindenben és konszenzusra jutottak a tekintetben, hogy a cégben a családot ő képviselje. Cégügyekben a cégjogásszal és a könyvelővel egyeztetett,
Péter a gyermekeit (fiát és lányát) még iskolás éveik alatt próbálta a családi cég felé orientálni, elősegítve a későbbi döntésüket, ha majd munkahelyet kell választaniuk.
Az előadás anyag és a kerekasztal összefoglalók megtekintéséhez kattints a lenti linkekre. Németh Márton előadása: mit hoz a jövő a NextGen-ek számára? Generációs lehetőségek, a
Lányi Szabolcs és az UTIBER története Nem akart édesapja nyomdokaiban járni, helyette a fogorvosi pályát választotta és külföldi tanulmányútra ment. Édesapja – karizmatikus személyiség lévén
Attila előadásából megtudtuk, hogy a munkaerő kiválasztásánál miért fontosabbak az emberi értékek a szaktudásnál. Büszke arra, hogy a világ legjobb szakmája (állatorvos) az övé, s
A klubot a Foltin testvérekkel, Csabával és Andrással indítottuk, velük beszélgetett Dávid jelenlegi helyzetükről és jövőbeni terveikről. Ezt követően “Tanuló családok, agilis vállalkozások” címmel Kürti
A kezdetek kezdetén Tóth Sándor gépészmérnökként és gazdasági mérnökként a nagyvállalati modellben szocializálódott, a 80-as években 1000 fős egységet irányított. Pályázat útján került vezetőként idősebb
A klub első felében Bőhm Kornéltól és Benyovszky Tündétől tudtunk inspirálódni a munkáltatói márka és a munkavállalói élmény kapcsán. A panelbeszélgetésben ismert cégek tulajdonosai számoltak
A klubot Küllői Péter sokkoló előadása nyitotta a digitalizációs forradalomról és arról, amit ez számunkra jelent. Előadásából megtudtuk, hogy a szívünk felelős azért, hogy hálásak,