veszelyben csv

Veszélyben a családi vállalkozások jövője?

A PwC kutatása szerint a Covid-19-világjárvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok 43%-a elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban bevonódik a cég működésébe mint a pandémia előtt, addig a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben. A felmérés arra is rámutat, hogy a mostani generáció tagjainak mindössze fele, az utódoknak viszont közel háromnegyede gondolja úgy, hogy vállalkozásának felelőssége van az éghajlatváltozás és annak következményei elleni küzdelemben.

A családi vállalkozások vezetői vonakodnak átadni a stafétát

A PwC globális felmérésben a családi vállalkozások következő generációs tagjai számoltak be a legfontosabb prioritásaikról és az előttük álló kihívásokról. A kutatásban megkérdezettek közel fele (43%) nyilatkozott úgy, hogy elkötelezettebbnek érzi magát a vállalkozás iránt, és aktívabban részt vesz a szervezet életében mint a világjárvány előtt. A válaszadók 56 százaléka úgy véli, hogy a családtagok közötti, vállalkozással kapcsolatos kommunikáció a világjárvány alatt fokozódott. Úgy tűnik azonban, hogy a pandémia okozta bizonytalanság miatt a jelenlegi generáció kevésbé hajlandó átadni az irányítást, és a következő generáció tagjai számára is nehezebbé vált az érvényesülés. A 2019. évi felmérés során az utódok 48% mondta azt, hogy jelentős belső feladatokat kapnak, most mindössze 28%-uk nyilatkozott így.

A válaszadók több mint fele (57%-a) szerint a jelenlegi generáció vonakodása a nyugdíjba vonulástól szintén nagy kihívást jelent a fiatalabb nemzedék számára. A következő generáció tagjainak 39%-a tapasztalt ellenállást a vállalkozáson belül a változások elfogadásával szemben. Pozitív fejlemény azonban, hogy a családi vállalkozások 61%-a rendelkezik utódlási tervvel, és a megkérdezettek 39%-a részt is vett ennek kidolgozásában.

Polacsek Csaba, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának cégtársa az utódlási nehézségek kapcsán hozzátette:

„A tapasztalatok alapján hazánkban átlagosan minden harmadik cég elbukik a generációváltáskor. Ennek egyik oka, hogy Magyarországon csak a rendszerváltást követően indultak az első családi cégek, így nem áll rendelkezésre minta és tudás az átadásra. Ráadásul itthon általában kisebbek a családi vállalkozások mint Nyugat-Európában, ami azzal is jár, hogy jóval több feladat hárul az alapító tulajdonosra, nincs kapacitás strukturált irányításra, így a sikeres átadás is sokkal esetlegesebb.”

A generációváltás új perspektívát hozhat

A PwC nemrégiben a családi vállalkozások tulajdonosainak jelenlegi generációját is megkérdezte, és bár sok téren egyetértenek a következő generáció tagjaival, van néhány figyelemre méltó különbség. Mindkét generáció a növekedésre összpontosít, ugyanakkor a jelenlegi generációnak csak a fele gondolja úgy, hogy vállalkozásának felelőssége van az éghajlatváltozás és annak következményei elleni küzdelemben, szemben az utódok közel háromnegyedével. A következő generáció tagjainak hasonlóan magas aránya (76%) véli úgy, hogy vállalkozása aktívan segíti a helyi közösséget, míg a jelenlegi vezetők alig több mint fele (54%-a) gondolja ezt. A generációk között némi digitális szakadék is megfigyelhető. A következő generáció tagjainak 42%-a és a jelenlegi generáció 38%-a véli úgy, hogy vállalkozása erős digitális képességekkel rendelkezik, de az utódok egyharmada szerint a jelenlegi generáció nincs teljesen tisztában a digitalizáció lehetőségeivel és kockázataival a vállalkozásában.

„Az alapító tulajdonos szerepe sokszor a vevői és szállítói kapcsolatok biztosítása, a cégen belül és az üzleti partnereknél is nagy tekintélye van, ami nem változtatható meg egyik napról a másikra. Egy cég csak akkor adható át sikeresen, ha tudatos, fokozatos az átmenetre való felkészülés mindkét generáció részéről. Ha ez nem kezdődik meg időben, akkor a második generáció már lehet, hogy egy másik terület irányába indult, a váltás idejére már 8-10-15 év tapasztalattal felépít egy másik karriert és nem tér vissza a családi vállalkozásba” – világít rá még egy fontos átadást nehezítő aspektusra a PwC szakértője.

Van még tér a női vezetők helyzetbe hozására

A felmérés arra is rámutat, hogy sok családi vállalkozásnak jót tenne, ha nagyobb figyelmet fordítana a következő generáció férfi és női tagjainak egymáshoz viszonyított szerepére. A következő generáció megkérdezett női tagjai közül jóval kevesebben, 43%-uk tölt be vezető szerepet, szemben a férfi válaszadók 59 százalékával. Az üzleti növekedés, mint fő prioritás elérésében a nőknek mindössze fele (53%) vesz aktívan részt, szemben a férfiak 69%-ával.

Polacsek Csaba szerint a családi vállalkozások jó jelzői a globális gazdaságnak, és felmérésünk eredményei biztatóak e tekintetben. A családi vállalkozások következő generációja érzékeli az ESG és a növekedés közötti létfontosságú kapcsolatot. Készek tanulni, alkalmazkodni és nagyobb szerepet játszani mind a vállalkozásuk, mind a családjuk jövőjének alakításában. A következő generáció elkötelezettségét látva bízhatunk egy fenntartható növekedésre épülő jövőben.

Forrás: profitline.u 2022. 04. 21.

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

A bizalom forintosítható

Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Lévai Bálint (BiotechUSA Kft.) arról mesélt, mi a HR szerepe a cégüknél, hogyan alakult ki jelenlegi vállalati kultúrájuk

Az új kerékvágás

Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Nagy-Józsa Dorka (Y2Y Hungary Kft.) sok hasznos gondolatot osztott meg velünk. Vezető, szervezet- és folyamatfejlesztő szakemberként úgy gondolja,

Beszámoló az éves konferenciáról

Csodás hangulatban telt a XII. Éves Konferencia és Családi Nap a Bambarában. Az év legnépszerűbb eseményén idén 40 családból 152 felnőtt és 62 gyerek vett