Magyarország önellátó lehet a higiéniai papírtermékekből

Az idén húsz­éves piacvezető cég higiéniai papírtermékekből – toalettpapír, papír zsebkendő, papírtörlő – exportra is termel. Dunaföldvári gyárának, Európa legmodernebb, a régió legnagyobb papíripari üzemének Ooops! és saját márkás termékeit Skandináviába, a Baltikumba és Kelet-Közép-Európa több mint húsz országába szállítják. A külpiaci értékesítés a koronavírus-járvány idején sem állt le, köszönhetően a rendelkezésre álló, évi száznegyvenezer tonnás feldolgozó kapacitásnak és a másfél éve átadott, modern technológiájú gyár rugalmas gyártási teljesítményének.

 

A koronavírus-járvány kitörése óta az eddigi, átlagosan napi kétmillió tekercs gyártását hárommillióra emelték. Papírtörlőből húsz százalékkal, papír zsebkendőből pedig tíz százalékkal emelték a termelést, de a rendelésállomány – átmenetileg – egyes termékekből a háromszorosára nőtt a kiskereskedelmi láncoknál. Egy átlagos évben – azt alapul véve, hogy egy magyar család évi kilenc kilogramm higiéniai papírterméket használ fel –, a cégcsoport tizenhárommillió ember higiéniai papírszükségleteit elégítheti ki, így a nagyobb kereslet sem jelent gondot.

A megugró igényeket a vállalkozás száz százalékban ki tudja elégíteni – hangsúlyozta a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója, Vajda Attila.

 

A magyar piac zökkenőmentes ellátása annak is köszönhető, hogy a legalapvetőbb termékek papír alapanyagainak száz százalékát belföldön állítja elő a cég. Ez a teljes termékportfólió alapanyagának ötven százalékát jelenti. A raktárkészlet és termelési kapacitásuk felkészült a megnövekedett igények kielégítésére. Az erősödő kereslet kielégítésére csaknem száz fővel bővítik a létszámot a három magyarországi telephelyen – tudatta a cégvezető.

 

Vajda Attila hangsúlyozta, a papírgyártás és -feldolgozás Magyarországon a rendszerváltás előtt jelentős iparág volt, a privatizáció után azonban sok gyár bezárt. A Vajda-Papír húsz éve alakult családi vállalkozásként, és a cégvezető vallja, hogy bár csoportszinten mintegy hatszáz munkavállalót foglalkoztatnak, továbbra is családi vállalkozásként tevékenykednek, azonban ma már nemzetközi színtéren és multinacionális gondolkodással. 2013-ban Norvégiában nyitottak több mint száz, új munkahelyet teremtő leányvállalatot.

 

A vállalat 2014-ben 1,8 milliárd forint értékű kapacitásbővítő nagyberuházást valósított meg Magyarországon, ebből a vissza nem térítendő támogatás összege százharminchat-millió forint volt. A világ egyik legmodernebb higiéniai papírüzemének számító, dunaföldvári gyárának fejlesztését pedig 2018-ban fejezte be a cég. A beruházást a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásai közé sorolta, és a Nagyvállalati Beruházási Támogatási programban négy- és félmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A tizenötmilliárd forintos beruházás mintegy tizenöt százalékát, közel 2,5 milliárd forintot önerőből fektettek be, a fennmaradó összeget pedig hosszú távú, hét és tíz év alatt visszafizetendő hitelekből finanszírozzák.

 

Vajda Attila azt is elmondta, hogy a dunaföldvári gyár bővítésének második üteme az előkészítő mérnöki tevékenységeknél tart, a beruházáshoz újabb állami támogatást igényeltek. A fejlesztés további hetven embernek biztosít munkát, és hetvenezer tonna többletkapacitást jelent majd. Hangsúlyozta azt is, hogy a fejlesztésnek köszönhetően Dunaföldváron az alapanyaggyártástól a késztermék értékesítéséig minden egy helyen történik, ami az ellátás biztonsága mellett a költségeket és a környezeti terhelést is csökkenti.

 

A higiéniai papírfogyasztás a higiénés elvárások és igények erősödésével folyamatosan emelkedik. Magyarországon is komoly a növekedési potenciál – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az iparág fejlődési lehetőségeire tekintettel a cég az ITM-mel és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával is együttműködik a papírgyártás és -feldolgozásra kiterjedő nappali képzés újraindításának érdekében. Beszámolt arról is, hogy Magyarországon mind több ágazatban sikerül új partnerekkel együttműködnie a vállalatnak. 2019-ben például a hoteleket, közintézményeket, ipari létesítményeket kiszolgáló közületi piac felé nyitott a vállalat. A Vajda-Papír folyamatos, dinamikus fejlődése külföldön is jelentős, a cég népszerű Skandináviában, de erősítette helyzetét Kelet-Közép-Európában, továbbá a Baltikumban, miközben új piacok meghódításába kezdett Észak-Afrikában, valamint a Közel-Keleten.

 

A Vajda-Papír Kft. elkötelezett a munkavállalói egészségmegóvása érdekében, ezért szigorú egészségvédelmi intézkedéseket, folyamatosan frissülő eljárásrendet vezettek be a vállalatnál. Azon munkakörök esetében, amelyeknél ez lehetséges volt, átálltak a home office-ra. A takarító személyzet létszámát és a takarítások számát is bővítették; a szociális helyiségekben létrejövő lehetséges kontaktusok számát, valamint az ügyfél- és látogatókezelést minimalizálták. Az üzemi munka a legszigorúbb óvintézkedés mellett történik, melyhez minden szükséges higiéniás és védőeszközt biztosítanak. Emellett az is elmondható, hogy a Vajda-Papír Kft. az iparágban teljesíthető legmagasabb higiéniai, és termékbiztonsági követelményeknek megfelelő tanúsítványokkal rendelkezik, amelyek hatásköre kiterjed az alap- és segédanyag-beszerzés, -átvétel, -tárolás, -előkészítés, a termék-előállítás és értékesítés munkafolyamataira, helyszíneire és az érintett dolgozókra.

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

A bizalom forintosítható

Szerző: Csidei Krisztina Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Lévai Bálint (BiotechUSA Kft.) arról mesélt, mi a HR szerepe a cégüknél, hogyan alakult ki

Az új kerékvágás

Szerző: Csidei Krisztina Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Nagy-Józsa Dorka (Y2Y Hungary Kft.) sok hasznos gondolatot osztott meg velünk. Vezető, szervezet- és folyamatfejlesztő

Beszámoló az éves konferenciáról

Csodás hangulatban telt a XII. Éves Konferencia és Családi Nap a Bambarában. Az év legnépszerűbb eseményén idén 40 családból 152 felnőtt és 62 gyerek vett