Nemes Orsolya szerint a generációkat nem a múlt, hanem a jövő, nem a konfliktust kiváltó sztereotípiák, hanem az együttműködés lehetőségei alapján érdemes kutatnunk. A generációkutatóval a generációmenedzsment bizniszéről és a covid-generációról beszélgettünk, és arról, hogy miért nem érdemes címkézni az embereket és hogy mi kell valójában „a mai fiataloknak”. Interjú.
Forbes.hu: Sok helyen elkezdték emlegetni covid-generáció fogalmat. Mit jelent ez pontosan? Érdemes használni, ha még tart a világjárvány, amiről a nevét kapta?
Nemes Orsolya: A generációk elnevezése bekiabálásos módszerrel működik. Többen elkezdenek használni címkéket, majd egyszer csak valamelyik megragad. Azt utólag fogjuk megtudni, hogy melyik az, ami most megragadt. Szerintem a covid az egyik legerősebb generációs választóvonal valaha.
Ennyire látványos dolog nagyon ritkán van a generációk életében, a háborúk kitörésével tudom párhuzamba állítani.
A covid-generáció kifejezést többen többféleképpen használják. Van, aki ezt a mai tinikre használja, van, aki a most születettekre, és van, aki a leendő gyermekekre. Ebben sincsen konszenzus. Én ezt a 2020 után születettekre értem. Szerintem inkább az a fontos, hogy a jövőnkre hogyan hat ki a mostani helyzet, nem feltétlenül az, hogy a covid idején maszkot hordunk.
Például az én kislányom sokkal később találkozott emberekkel piciként, de pillanatok alatt behozta ezt a „lemaradást.”
Nem az fogja meghatározni az életét, hogy 2020-ban milyen volt a világ, hanem az, hogy ennek a hatására milyen intézkedések fognak most születni, ami hatással lesz az ő életére.
Lehet, hogy sokkal nagyobb hangsúly lesz egészségügyön, és sokkal jobb egészségügyi ellátást fog kapni, lehet, hogy nem fog már ölelkezni és puszit adni a barátainak, mert a social distancing sokkal erősebb fókuszban lesz a mindennapokban, vagy lehet, hogy mire eljut az iskolába, addigra már sokkal erősebb lesz a digitális oktatási láb.
Szerintem mindig a kontextust érdemes megvizsgálni, és azt érdemes figyelni, hogy ebben a kontextusban attól függően, hogy ki milyen korú, milyen lehetőségei vannak. Ilyen szempontból a covid egy szuper állatorvosi ló minden borzalmával együtt a generációkutatás szempontjából, mert megmutatta, hogy mennyire másképp alakult még az egykorú embereknek is az élete. Saját példa, hogy az én Y-generációs ismeretségi körömben vannak olyanok, akiknek nincsenek gyerekei. Ők köszönték szépen, jól elvoltak a home office-ban, netflixezgettek meg házhoz rendelték a kaját, de volt olyan, aki elvesztette a munkáját, az megint egy teljesen más élethelyzet. Emellett voltam én, akinek két gyerek ugrált a fején, miközben próbált tréninget tartani.
Hiába vagyunk egykorúak, 1-2 év van talán közöttünk, papíron ugyanazt kellett volna megélnünk, ha a klasszikus generációelmélet szerint elemeztük volna a helyzetet. Nagyon nehéz emiatt általánosságokat megállapítani a covidról, de az például elmondható, hogy aki most pályakezdő Z-generációs, annak sokkal nehezebb volt az esetek többségében belépni a munkaerőpiacra, mint a pár évvel idősebbeknek, akik akkor kezdtek el dolgozni, amikor még nem volt covid.
Forbes.hu: Az egy fontos kijelentés a Generációs mítoszok című könyvedben, hogy a generációkutatást nem múlt, hanem jövőfókusszal érdemes kutatni. Miért?
Szerintem a múltat sokszor anekdotásítva nézzük. Van egy erős nosztalgiafaktora, hogy amikor mi fiatalok voltunk, akkor mi történt, ami izgalmas, de nem fog attól megváltozni az életem, hogy amikor Disney-t néztem, megszakították a műsort, mert meghalt Antall József.
Ez egy kis közös sztori, de ez nem változtatta meg egyikünk életútját sem.
Viszont az már egy fontos szempont volt, hogy 2008-as válság idején az én korosztályom volt pályakezdő. Itt már érdemes jövőfókusszal vizsgálni ezt az eseményt olyan szempontból, hogy politikai, gazdasági, társadalmi eszközökkel mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a jövő fiataljainak már könnyebb dolga legyen.
Nagyon sok közös ügyünk van, amit meg kell oldanunk. Ezeket akkor tudjuk megoldani, ha nem azt próbáljuk keresgélni, hogy milyenek voltunk, hanem azt nézzük, hogy 2030-ban milyen lesz a világ, és mit kell nekem most tennem azért, hogy amikor majd én meg a gyerekeim meg a szüleim idősebbek lesznek, akkor mindenki jól legyen.
Sokszor azt látom, hogy a jelent meg a múltat próbálják analizálgatni, de attól nem leszünk sokkal beljebb.
Fontos ezeket elemezni, hiszen meg kell értenünk a helyzetet és a folyamatokat, csak ne ragadjunk le itt, hanem vonjuk le a következtetéseket arról, hogy ha most ez van, akkor mit kell nekünk csinálni ahhoz, hogy eljussunk egy sokkal pozitívabb kimenetelű jövőbe és ne csak lamentálgassunk a múlt és a jelen közötti különbségeken.
Nem állatkert ez
Forbes.hu: Szerinted mire jók a címkék, amiket különböző generációkra aggatnak?
Engem nagyon felháborít, hogy állandóan a skatulyázás megy. Minden cikk, amit a generációkról olvastam arról szólt, hogy a Baby boomerek ilyenek, az X-ek olyanok, a Z-k amolyanok.
Mintha az állatkertben állnál a ketrecek előtt és ott a leírás arról, hogy melyikünknek mi a természetes élőhelye és mit eszik.
Az emberek sokkal jobban eszik a mainstreamet, ami inkább generációs címkézés, de ez ennél egy sokkal komplexebb kérdés. Azt szerettem volna, hogy tudományos kutatásokra alapozva, de közérthetően foglalkozzunk azzal, hogy a generációkutatás nem ennyire fekete-fehér, és a címkézés egy nagyon leegyszerűsítő válasz a világ problémáira.
Forbes.hu: Ha úgy nem érdemes generációt kutatni, hogy mindenkit felcímkézünk, mint az állatkertben, akkor hogy érdemes?
Ebben a kutatási területben nagyon sok minden összeér, köztük a pszichológia, a szociológia, és a közgazdaságtan is. Ahelyett, hogy megnézem, hogy valaki hány éves, azt kell megnézni, hogy milyen élethelyzetben van. A generációs felosztás inkább arra jó, hogy plusz információt ad. Ha ahelyett, hogy azt mondom, hogy a huszonévesek, azt mondom, hogy Z generáció, akkor tudom, hogy a Z-k azok, akik már tiniként közösségimédia-felületeket használtak, a szüleik meg azok, akik a rendszerváltás után a szabad piacon kezdték a működésüket. Ezek segítenek a korosztályok kontextusba helyezésével, de ezen belül vannak alcsoportok. Nem lehet egy lapon említeni a budapesti elit egyetemre készülő fiatalt azzal, aki Nógrádban ugyanennyi idős, és a szülei munkanélküliek, mert teljesen mások a lehetőségeik és teljesen más lesz az életük, hiába egyforma az életkoruk.
Az egyik legnagyobb bajom a klasszikus, mainstream generációkutatással az, hogy a felosztásokkal azt üzeni, hogy vannak ők, meg vagyunk mi.
Ez a tipikus sztereotípiagyártás másra nem jó, csak arra, hogy konfliktusokat okozzon, pedig ha jobban megnézzük, akkor sokkal több bennünk a közös, mint a különbség.
A másik probléma az, hogy amikor jönnek az ilyen riogató cikkek a mai fiatalokról, azok mindig egy pillanatnyi képet mutatnak, és nem mutatják meg folyamatában a korosztályok fejlődését. Azt például már mindenki elfelejtette, hogy a Baby boomerek nagy lázadók voltak, akik elkezdtek abortuszról beszélni és szabad szerelmet élni. Ehelyett csak azt emeljük ki, hogy ők azok a megbízható aktatáskás emberek, pedig ők is voltak fiatalok, megvívták a maguk harcait, aztán beléptek a munkaerőpiacra, lettek gyerekeik és konszolidálódtak.
Az én generációmmal kapcsolatban mindenki azt jósolta, hogy a vesztébe rohan a világ, és nahát, fennmaradt, dolgozunk és normális gyerekeket nevelünk. Nagyon kevés kutatás van, ami egy ívet néz, és nem csak egy pillanatnyi képet. A pillanatnyi kép is fontos, de sok dolog van, ami csak életkori sajátosság, és elmúlik, és sok van, ami viszont beépül az életünkbe.
Külön kell választani, hogy valaki azért lázad mert fiatal, vagy azért ül a gép előtt, mert a covid miatt az online térbe szorult az élete. Azt is el szokták felejteni, hogy például a közösségi média nem csak a fiatalokra hat, hanem mindenkire, mindenki szokásait átalakítja. Mégis valamiért csak azt emlegetjük, hogy kis Alfa generációsok hogyan tiktokoznak. Sok vállalatnak is van már Tiktok fiókja, és az idősebbek is használják, de lehet, hogy ez csak egy rövid hóbort. Ha megnézed ezeknek az appoknak az életciklusát, akkor ahhoz nagyon jónak kell lenni, hogy néhány évnél többet túléljenek.
Ezek a mai fiatalok
Forbes.hu: „A fiatalság velejéig romlott. A fiatalok elvetemültek és semmirekellők. Sosem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága. A mai fiatalok nem lesznek képesek megőrizni kultúránkat” – ezt a háromezer éves szöveget is idézed a könyvedben. Úgy látszik, nem újkeletű, hogy minden generáció szidja az utána következőt. Bevallom, köztem és a barátaim között is el szokott olyasmi hangzani, hogy mi lesz ezekből a mai tizenévesekből, ha egész nap mobiloznak, pedig mi még csak most fejeztük be az egyetemet. Miért „mai fiatalozik” mindenki?
Háromoldalnyi olyan idézetem van különböző korszakokból, ami ezt mondja, de a szerkesztőm csak hármat engedett beletenni a könyvbe.
Például volt idő, amikor a bécsi keringőről és a biciklizésről is azt mondták, hogy illetlen dolog, ami tönkreteszi a fiatalok erkölcseit.
Az egész generációs kérdés a változásról szól. Nagyon felgyorsult a világ, az emberek megpróbálják megérteni azt, hogy mi történik körülöttük. Erre jó magyarázat a generáció, mert én arra emlékszem, hogy milyen voltam gyerekként, és a mostani gyerekek meg nem olyanok, mint amilyen én voltam kiskoromban. Ez nagyon látványos különbség. Lehet emlegetni, hogy „Jaj! Én húszévesen nem ezt és nem így csináltam.” Emellett plusz faktorként bejön az is, hogy az emlékezet messze nem tűpontos, hanem igencsak csalfa és sokszor elfelejti a kellemetlent és megszépíti a múltat.
A változással kapcsolatban sok emberben félelem van. Egyre szabadabb a világunk és egyre több mindent választhatunk meg, mint százötven évvel ezelőtt, ahol sokkal szűkebb volt az egyéni, társadalmi, földrajzi mozgástér is. Onnantól kezdve, hogy nagyobb a szabadság, akkor az elkezd ijesztő is lenni, hiszen ha ezt választom, akkor kihagyok egy csomó minden mást.
Sokak számára az is félelmetes, hogy nekem még ez volt az élet rendje, de a tőlem fiatalabbaknak már más az élet rendje.
Forbes.hu: Az igaz, hogy most felgyorsult a világ, de háromezer éve még nem volt ilyen gyors. Ennek ellenére akkor is azt mondták, hogy ezek a mai fiatalok tönkreteszik az emberiség jövőjét.
Ez mögött a fejlődéslélektan és egyfajta morális pánik van. Minden életkornak megvan a maga sajátossága. A fiataloknak az a dolguk, hogy megkérdőjelezzék az idősebbeket, a kamaszkori lázadás az háromezer éve is kamaszkori lázadás volt, de aztán meg benőtt az emberek feje lágya.
Emellett iszonyú rég óta toposza az emberiségnek az a morális pánik, hogy a vesztébe rohan a világ. Ahogy fejlődünk és haladunk, mindig magunk mögött hagyunk valamit, és állandóan azt érezzük, hogy értékválságban vagyunk.
Ha azonban kutatásokat nézünk, az emberiség alapvetői értékei az évezredek alatt nem változtak. Mindig is fontos volt a család, a barátok, és az, hogy segítsünk egymásnak. Ezeknek az értékeknek a tartalma azonban változik.
A család mást jelentett ezer éve, száz éve, húsz éve és ma, de a család ugyanúgy fontos, csak másképp éljünk meg és másképp gondolkodunk róla.
Ilyenkor az értékvesztéstől félnek az emberek, pedig ez nem értékvesztés, hanem csak egy átalakulás.
Kifizeti a szerencsétlen cégvezető a valag pénzt a bullshitért
Forbes.hu: Azt mondod a könyvedben, hogy ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a jövő kihívásaival össze kell dolgozniuk a különböző korosztályoknak. Vannak is erre irányuló kutatások, hogy egy cégnél egy csapat minél diverzebb, annál hatékonyabb. Miért van ez?
Egyszerűen azért, mert kiellensúlyozzuk a különbségeinket. Lehet, hogy valaki, aki a stratégiában jó, az a mindennapi operatív dolgokban nem annyira. Ha ugyanolyan emberekből áll egy csapat, akkor egy kis dobozban fogunk pattogni, mert hasonlóan gondolkodunk. Ez ugyanaz, mint a közösségi médiában a buborék, amikor azt hiszed, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodik.
A cégeknél, akikkel együtt dolgozunk azt látjuk, hogy ha van egy közös cél és a csapattagok elfogadják egymást, akkor jól tudnak együtt dolgozni teljesen függetlenül attól, hogy ki hány éves. A vállalatok, akikkel dolgozunk, a mai napig megkeresnek generációs kérdésekkel. Úgy tudják megfogalmazni a gondjaikat, hogy ez egy generációs probléma, de mindig van mögötte valami más. Például van egy szervezeti átalakulás, egy rossz vezető, vagy egy rendszerszintű probléma.
Ez csak a korkülönbségben csúcsosodik ki, de az esetek többségében ez csak a felszín és mögötte nagyon sok minden bújik meg. Ilyenkor egyrészt a pontos problémát kell diagnosztizálni, másrészt pedig
az emberi viszonyokat és a cég folyamatait kell optimalizálni és akkor elmúlnak hirtelen a generációs problémák is.
Forbes.hu: Amerikában már brutális pénzeket ölnek a generációmenedzsmentbe. 2015-ben például 60-70 millió dollárt költöttek generációs tanácsadásra. Van ennek értelme?
Ez attól függ, hogy hogy csinálják. Ha van mögötte egy csapat, amiben szociológusok, pszichológusok és szervezetfejlesztők együtt dolgoznak és a cég diagnosztizálása után a valós problémára keresik a választ, akkor az működik. De van a másik oldal, ami azt mondja, hogy csinálunk egy coaching napot a Z generációs munkatársaidnak és a végén azt mondom, hogy adj nekik több közösségimédia-időt.
Ilyenkor hülyeségeket mondanak sztereotípiák alapján. A szerencsétlen cégvezető meg kidobott erre egy csomó pénzt.
Ebből nem lesz változás, mert nem arra van szüksége egy juniornak, hogy tiktokozhasson és facebookozhasson a munkahelyén, vagy öltöny helyett strandpapucsban és trikóban járhasson az irodába dolgozni, hanem például arra, hogy kapjon egy mentort, aki meghallgatja az ötleteit és tanítja.
Az a baj, hogy nagyon sok tanácsadó, aki generációs szakértőnek mondja magát a felszínt kapargatja és annyit mond, hogy el kell fogadni, hogy strandpapucsban mehessen a pályakezdő dolgozni. Szerintem ez a pofátlan kihasználása az ügyfélnek, de ezt viszik, mint a cukrot.
Forbes.hu: Miért?
Mert egy komplex problémára kínál egyszerű megoldást. Sokkal nehezebb belátni azt, hogy nem jó a folyamat, és nem jó a vezető, és a cégnek is kell változnia, mint azt mondani, hogy holnaptól gyere strandpapucsban.
Forrás: Forbes.hu / 2021. szeptember 29.
