Itthon kell tartani a működő tőkét

Elsősorban a cégeket mostanában érintő generáciováltás problémájával foglalkozunk, és annak is inkább a humán oldalával – mondta lapunknak Boross Dávid, a Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Közhasznú Egyesület elnöke. Hozzátette, olyan felelős családi vállalkozásokat támogatnak, segítenek és integrálnak, amelyek célja a társadalmi szerepvállalás, a munkahelyek létesítése és fenntartása, a szociális integráció elősegítése, továbbá a családi vállalkozási modell meghonosítása, fenntartása és fejlesztése a jövő nemzedékek számára.

Az egyesület egyúttal közvetíti a más országokban kialakult tapasztalatokat és tudást Magyarország irányába, valamint tagként részt vesz a The Family Business Network International nemzetközi szervezet munkájában. Boross Dávid kiemelte, fontos, hogy a vállalkozások által felhalmozott „materiális és immateriális értékek hosszútávon hozzájáruljanak a családok,
a vállalkozások és a nemzeti kultúra fejlődéséhez”, és hogy a megtakarítások Magyarországon maradjanak, mégpedig működő tőke formájában. Ezen cél megvalósulásához az egyesület szakmai, integrációs, képzési és kutatási támogatást nyújt, valamint elősegíti a felelős családi vállalkozások együttműködését, tapasztalatcseréjét és érdekérvényesítését, részletezte.

A tagok számára rendszeresen programokat szerveznek, ahol a személyes tapasztalatcsere lehetőségét biztosítja. „Egyesületünk számára nagyon fontos, hogy tagjainkat és általában a családi vállalkozásokat pénzügyi, jogi és strukturális szempontból is felkészülten érje az utódlási folyamat. Szakmai eseményeinken tapasztalt szakértőink a felmerülő témákban segítséget nyújtanak” – mondta az elnök.

Megosztás

Mi várható a gazdaságban 2024-ben?

Németh Dávid – K&H Csoport | vezető elemző Csontváry-Kosztka Tivadar festőművészként vált ismertté, de azt már kevesen tudják róla, hogy korábban sokáig gyógyszerészként tevékenykedett. Ugyanabban

Költségoptimalizálás, hol és hogyan?

Vég Ottó | 3rdGen Tanácsadó- és Szolgáltató Zrt. | tulajdonos, CEO 35. K&H Családi Vállalatok Klub 2024. 02. 21. Közel 40 magyar tulajdonú céggel dolgoztak

FBN-H