Ezeket kell most tudnia minden cégnek

A vírushelyzet okozta bizonytalanságban egy valami biztos: az életünk minden területét érinti. Üzleti környezetre lefordítva ez annyit tesz, hogy a döntéshozástól a takarításig, a pénzügytől a jogon át az informatikáig minden szakterület érintett. Egy olyan környezetben, ahol ráadásul akár naponta születnek új gazdaságvédelmi intézkedések, amelyek a cég ügymenetét is befolyásolhatják. A jelenlegi krízishelyzetben a cégvezetők számára egy olyan szakmai stáb felállítása szükséges, amelyben a vállalat legfőbb döntéshozója mellett célszerű, ha helyet kap üzemorvos, HR-es, munkajogász, a kommunikációs vezető, a pénzügyi és IT szakember is. Ezt azonban nem minden cég engedheti meg magának Magyarországon, így könnyen maradhatnak olyan területek, fekete foltok a vírushelyzet kezelésében, amelyekben szakmai információra, támogatásra, működőképes javaslatokra lehet szükség.

„A K&H családi vállalatok klubot öt éve indítottuk el és azóta is minden évben négy alkalommal rendezzük meg. A célunk az volt, hogy egy olyan bensőséges környezet mellett tudjanak a családi vállalatok tulajdonosai az éppen aktuális témákról egymástól és szakmai előadóktól inspirálódni, ahol teljesen nyíltan beszélhetnek mind a családi, mind pedig a céges sikereikről, kihívásaikról. Ennek tükrében a 20. K&H családi vállalatok klubunk alkalmával videóinterjúkat teszünk közzé a nemrég indult honlapunkon a koronavírussal kapcsolatos különböző témákban. A vállalkozásokat érintő főbb témakörökben szólítjuk meg szakértő partnereinket és családi vállalat tulajdonosokat, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat, illetve gyakorlati tanácsokkal segítsenek a nehézségek gyors leküzdésében – jelentette be Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

Gazdaságvédelmi intézkedések

A cégek megismerhetik a koronavírus világjárvány magyarországi hatásainak enyhítése érdekében hozott gazdasági akcióterveket. A cégvezetők így többek között megtudhatják a főbb szociális és adójogi intézkedéseket, a végrehajtásra vonatkozó szabályokat, valamint az adófizetési könnyítések által érintettek körét is. 

Munkáltatói teendők

A munkahelymegőrző támogatások kapcsán az új honlapon olvashatunk a munkabér-átvállalás feltételeiről, igénylésének menetéről, a munkajogi szabályok változásairól. Emellett arról is tájékozódhatunk, hogy milyen esetekben, hogyan alkalmazható a fizetés nélküli szabadság, illetve a jelenlegi helyzetben mi vonatkozik a táppénz kifizetésre.

Finanszírozási és jogi lehetőségek

A Magyar Nemzeti Bank NHP Fix programjának 1500 milliárd forinttal kiegészített keretösszege a kkv-k számára biztosít széles körben felhasználható forrásokat, NHP Hajrá néven. A magyarországi nagyvállalatok számára pedig a  Növekedési Kötvényprogram módosítása és az értékpapírosítás támogatása nyújthat finanszírozási segítséget – mindezek feltételeit a cégek részletesen is megismerhetik a tudástárból. Emellett arról is átfogó képet kaphatnak, hogy a jelenlegi környezetben milyen módosításokat kell figyelembe venni a társasági és cégjog tekintetében.

Kríziskommunikációs tanácsok

A cégek arra vonatkozóan is gyakorlati tanácsokat kaphatnak, hogy a kialakult krízishelyzetben mit és hogyan érdemes kommunikálni, akár a cégen belül, akár a partnerekkel, fogyasztókkal. A cégvezetők azt is megtudhatják, hogyan építhetik be a korábbi tapasztalataikat a jelenlegi helyzet megoldásába, illetve hogy a szerepvállalásuknak és pozitív jövőképüknek mekkora szerepe lehet a károk enyhítésében, a dolgozók motiválásában és az újrakezdés sikerességében.

Megosztás

Mi várható a gazdaságban 2024-ben?

Németh Dávid – K&H Csoport | vezető elemző Csontváry-Kosztka Tivadar festőművészként vált ismertté, de azt már kevesen tudják róla, hogy korábban sokáig gyógyszerészként tevékenykedett. Ugyanabban

Költségoptimalizálás, hol és hogyan?

Vég Ottó | 3rdGen Tanácsadó- és Szolgáltató Zrt. | tulajdonos, CEO 35. K&H Családi Vállalatok Klub 2024. 02. 21. Közel 40 magyar tulajdonú céggel dolgoztak

FBN-H