Pata Ildiko

Családi ház garázsából indult, ma már a Suzuki stabil beszállítója a magyar cég

A közel 30 éve működő Pata József Gépipari Kft. stílusosan, a családi ház garázsából indult. Innen jutott be a Suzukihoz beszállítóként. Az alapító örökségét lánya viszi tovább, de az újabb generáció is a startvonal közelében van már.

A vállalkozás két présgéppel a garázsában indult, 1992-ben. Ezzel egyidőben, a ’90-es évek elején kezdte meg termelését a Suzuki Magyarország Zrt. is Esztergomban, melyhez több körben beszállítókat keresett.

Pata József egy újsághirdetésben találkozott a Suzuki felhívásával. Annak ellenére, hogy az egykori szocialista nagyvállalatokból privatizált cégek voltak a potenciális beszállítók, Pata József elutazott az esztergomi gyárba, hogy jelentkezzen beszállítónak, azonban érkezésekor nem engedték be a gyár épületébe. Az alapítóra a vállalkozás indulásakor és a későbbiekben is jellemző volt a kitartás és a következetesség: addig kereste telefonon a kereskedelmi igazgatót, míg végül be nem engedték tárgyalni a vezetőséggel. Ezt nagyrészt a japán vezérigazgatónak köszönhette, aki egy japán mondásra (“aki ennyire kopogtat, azt be kell engedni”) hivatkozva végül fogadta Pata Józsefet. Így indult a mostanra már több mint 100 munkavállalót foglalkoztató magyar vállalkozás, amelyet az alapító 2017-es halála óta a lánya, dr. Pata Ildikó vezet.

Az alapításkor nem merült fel, hogy a cégnél helyezkedjek el, más terveim voltak: Budapesten dolgoztam bíróként. A vállalat közben szépen fejlődött, és 14 évvel ezelőtt felvetődött a kérdés, hogy hogyan tovább: eladjuk, vagy beszállunk mi is a férjemmel, mert az akkor 66 éves apukámnak már sok volt egyedül a cég irányítása. Úgy döntöttem, otthagyom a bíróságot. Könnyű döntés volt, ugyanakkor az életünket alaposan átalakította, hiszen mi Budapesten éltünk, a cég pedig tőlünk 160 kilométerre, Fajszon működik” – mondta dr. Pata Ildikó.

Az évek során kidolgoztak egy rendszert a kétlakiságra, mert fontos volt számukra a családi vállalkozás, amelybe most már a gyerekei is bedolgoznak.

A fiam 5-6 éves volt, amikor megkérdezte, hogy neki is fel kell-e venni a Pata József nevet, hogy majd vezethesse a céget. Nagyon büszkék vagyunk erre, úgy gondoljuk, hogy ha édesapám a nevét adta ehhez, az óriási felelősség az utódoknak is. A fiamat nagyon érdekli a 3D-s nyomtatás, ezt kamatoztatja is a cégben, a tapasztalt szakemberek is szívesen látják maguk körül. A lányaim az irodában dolgoznak a nyári szünetben, az adminisztrációs munkában segítenek” – mondta dr. Pata Ildikó.

A cég profilja a préselt, hegesztett alkatrészek gyártása és összeszerelése, többnyire fémből készült motortéri alkatrészeket és karosszériaelemeket gyártanak.

99 SZÁZALÉKBAN AZ AUTÓIPAR SZÁMÁRA DOLGOZNAK.

A koronavírus okozta gazdasági válságot a cég is megérezte. Alapanyag-ellátás szempontjából ugyan nem jelentkeztek problémák, azonban az autóeladások visszaesése gyorsan megmutatkozott a megrendelésekben. 

Hat hetes leállásra kényszerültünk, amire működésünkben eddig nem volt példa. A 2008-as válságot követően is voltak nehéz napjaink, de nem volt hetekig tartó leállás. Akkor 5 év kellett a piacnak, hogy a korábbi szinthez visszatérjen. Most pedig a nulláról kell újrakezdeni” – mondta az ügyvezető, hozzátéve, a tavalyi volt a cég legsikeresebb éve, és bizakodó volt az idei évvel kapcsolatban is. A január és a február nagyon ígéretesnek mutatkozott, márciusban azonban megtorpant a gazdaság, és egyelőre nem lát arra esélyt, hogy a második félévben akkora legyen a fellendülés, ami ezt kompenzálhatná.

A megrendelések visszaesése ellenére a fejlesztések nem álltak le. Tavaly fejeztek be egy nagyberuházást, új csarnokot építettek, új technológiákkal felszerelve, vásároltak egy lézervágó gépet, egy élhajlító gépet, valamint új robothegesztőket is.

A ROBOTIZÁCIÓ ELENGEDHETETLEN A MŰKÖDÉSHEZ, FOLYAMATOSAN FEJLESZTENEK,

újítanak, és nagy hangsúlyt fektetnek a cég dolgozóinak képzésére is: rendszeresen vannak tanfolyamok, amelyeken elsajátíthatják többek között a robotok programozását is. A munkaerőhelyzettel kapcsolatban  Pata Ildikó úgy fogalmaz, nehéz hozzáértő munkatársakat találni, ez folyamatos kihívást jelent a cég számára.

Nagyon sokat küzdöttünk azért, hogy megtaláljuk a megfelelő embereket. Végül sikerült, azonban jelentősen meg kellett emelnünk a fizetéseket ahhoz, hogy értékes tudással bíró szakembereket szerezzünk meg, ezt azonban nem feltétlenül tudjuk érvényesíteni az alkatrészek árában” – mondta. Azt gondolta, a járvány okozta helyzetben lehetőség lesz tehetséges új munkaerőt felvenni, azonban várakozásai nem igazolódtak, aminek az is lehet az oka, hogy a magyarok nem szívesen költöznek egy új munkahely miatt, a náluk dolgozók többsége is környékbeli.  A finanszírozással kapcsolatban megjegyezte, az idei, nem várt nehézségek után sem tervezik hitel felvételét.

Nem hiszem, hogy hitellel ennél gyorsabban tudtunk volna fejlődni. Eddig jó volt a készpénztermelő képességünk, meg tudtuk termelni, ami a beruházásokra kellett

– mondta az ügyvezető, hozzátéve, talán pont ezért tudták átvészelni a 2008-as hitelválságot is: mivel nem volt adósság, elköteleződés egy bank felé jelzáloggal, a cégvezetés szabadon tudott mozogni és a válság után lépéselőnnyel tudott indulni a konkurenciával szemben.

A jövőt illetően alapvetően optimista az ügyvezető, aki egyelőre nem látja az elektromos autók túlzott térnyerését, de a cégnél az ezekhez szükséges alkatrészek gyártására is felkészültek. Folyamatosan figyelik a tendenciákat és igyekeznek gyorsan és jól reagálni az új helyzetekre. 

Forrás: https://www.portfolio.hu/ 2021. január 6.

Megosztás

Mi várható a gazdaságban 2024-ben?

Németh Dávid – K&H Csoport | vezető elemző Csontváry-Kosztka Tivadar festőművészként vált ismertté, de azt már kevesen tudják róla, hogy korábban sokáig gyógyszerészként tevékenykedett. Ugyanabban

Költségoptimalizálás, hol és hogyan?

Vég Ottó | 3rdGen Tanácsadó- és Szolgáltató Zrt. | tulajdonos, CEO 35. K&H Családi Vállalatok Klub 2024. 02. 21. Közel 40 magyar tulajdonú céggel dolgoztak

FBN-H