Bölcsészdiplomával a zsebükben kevesen futhattak be Magyarországon olyan sikeres agrárkarriert, mint a debreceni Vaszkó László. A 60-as éveiben járó férfi neve napjainkra nem csupán a keleti országrész legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárával, a Farmer-Expóval forrt egybe, hanem azt is tudni lehet róla, hogy bizony maximalista. Feleségével és felnőtt fiaival napjainkra egy olyan cégcsoportot építettek fel, amelyben a motor a kreatív ötlet, az üzemanyag pedig a folytonos tanulni és megújulni akarás.
Mivel foglalkozik az Agri-Corn Kft., mi a fő profilja, és milyen további tevékenységeket folytat?
Vaszkó László: Az Agri-Corn Kft.-t 1992-ben alapítottuk családi vállalkozásként, cégünk a Civita márkanévről ismert GMO-mentes termelésből származó, gluténtől, laktóztól, adalékanyagoktól és vegyszerektől mentes, „farm-to-table” (farmról az asztalra) élelmiszereket gyárt. A vállalat fejlődését jól jellemzi, hogy 10 év alatt 835 millióról több mint 2,5 milliárd forintra nőtt a forgalmunk. A fiaink révén – sikeres generációváltást követően – nemrégiben olyan új technológiával rukkoltunk elő, amelynek köszönhetően világelsőként magas rosttartalmú, adalékmentes kukoricalisztet tudunk készíteni. Emellett van egy modern, évi 40 ezer állatot kibocsátó sertéstelepünk, amit annak idején zöldmezős beruházás keretében hoztunk létre.
Annak idején miért és hogyan vágott bele?
V. L.: Ahogy mondani szoktam, a vállalkozás létrejötte előtt „szellemi szabadfuldokló” voltam, mígnem a sógorom unszolására hatalmasat váltottam. Ő pontosan tudta – lévén, akkoriban ott dolgozott –, hogy a Biogal Gyógyszergyár a 90-es évek elején kukoricaliszten kitenyészthető hatóanyag előállításán munkálkodott, ezért addig rágta a fülem, hogy építsünk egy kukoricamalmot, míg vele és további két vállalkozóval létrehozott cégünk elnyerte a megrendelést, amibe a sok tízmilliós hitellel együtt is érdemesnek tűnt belevágni.
Nézzük a kezdeteket: mikor alapították a vállalkozást, milyen anyagi és emberi erőforrás állt a rendelkezésükre?
V. L.: Ha jól emlékszem, másfél millió forintos alaptőkével vágtunk neki az ismeretlennek 1992-ben. A 90-es évek a boldog álmodozás és a bátor – vagy inkább vakmerő – lépések időszaka volt. Ha őszinte vagyok magamhoz, akkor ma már nem mernék így belevágni ebbe. Az induláskor, amit egyébiránt 30 százalék körüli kamatok mellett bankhitelből finanszíroztunk, és amit az utolsó fillérig visszafizettünk, 8 embernek adott munkát a vállalkozás, ma pedig mintegy negyvenen dolgoznak nálunk.
A kezdetek során milyen buktatókkal szembesültek?
V. L.: Hatalmas „bukta” volt például, amikor a legnagyobb vevőnk egyik napról a másikra elveszítette a piacait, amihez addig mi szállítottuk neki az alapanyagot. Szerencsére addigra már többet tudtunk a szakmáról, így aztán ebben a lehetetlennek tűnő helyzetben is kész javaslattal álltunk a finanszírozó bankunk elé: vagy van egy veszteséges kukoricamalmuk, vagy elfogadják a megoldáshoz vezető ötletünket, amihez viszont még szükségünk volt némi pénzre. A pénzintézet illetékesei szerencsére bíztak bennünk, és ezzel jó lóra tettek.
A másik kínos helyzet akkor állt elő a praxisomban, amikor a multinacionális cégek megérkeztek Magyarországra, magukkal hozva a külföldi beszállítóikat, akik pillanatok alatt leverték az árakat. Egy kis kukoricamalom, relatíve drága működéssel nem tudott már ebbe az éles versenybe érdemben bekapcsolódni. Gondoltunk hát egy merészet, átalakítottuk a malmunkat, ahol aztán egészen más termékstruktúrát kezdtünk el gyártani, ez pedig összességében igencsak jót tett a jövedelmezőségünknek.
Az alapítást követően hogyan fejlődött a vállalkozás?
V. L.: Az egyetem elvégzése után, a 2000-es évek elején a fiaink is hazatértek és beálltak mellénk a vállalkozásba, aminek így már három családot kellett eltartani. Hamar felismertük, hogy a régi struktúra nem alkalmas erre, ezért stratégiát váltottunk, melynek első lépéseként egy vadonatúj kukoricamalmot építettünk Monostorpályiban. Az új malom azonban már olyan termékszerkezeti logikával épült, hogy a későbbiekben arra több feldolgozóüzemet is tudtunk tervezni. Ezek egyike az az üzem, ahol kukoricacsírából olajat gyártunk. Utána továbbgondoltuk a programot, és egy kutatási projekt keretében új termékeket is fejlesztettünk, majd megépítettünk egy olyan üzemet, amely képes gluténmentes tésztát gyártani kizárólag kukorica felhasználásával. Persze itt sem álltunk meg, most éppen a tésztaüzem kapacitás-bővítése van napirenden. És vannak még ötleteink!
Hogyan szervezték meg az értékesítést, mennyire volt nehéz piacokat találni?
V. L.: Piacot szerezni csak úgy lehet, ha sokat megyünk utána. Ez persze önmagában még kevés lenne, de miután elmondhatjuk, hogy jók a termékeink, és ma már relatíve költségben is versenyképesek vagyunk, egyre többen állnak szóba velünk. A másik dolog, amit szintén érdemes szem előtt tartani, hogy a nagyáruházak polcaira egy-két termékkel nem lehet felkerülni, de miután már volt 10-12 fajta cikkelemünk, innentől kezdve már érdemi tárgyalópartnerekké váltunk.
Hogyan oszlik meg a belföldi és exportértékesítés?
V. L.: A külpiacok intenzív építése révén egyre több fogadó ország kerül fel a térképünkre. Elérhetők a termékeink Angliában, a Benelux államokban, Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Macedóniában és Litvániában is. Az árbevételünk kétharmada ma már az exportpiacokról származik, egyharmada pedig a belföldi értékesítésből.
Ha cég pénzügyi helyzetét nézzük, akkor hol állnak az itthoni és a regionális, nemzetközi piacon?
V. L.: Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ma már a három leghatékonyabb európai üzem között vagyunk. Ahhoz azonban, hogy ezt az előkelő pozíciót megőrizhessük, nagyon kemény munkára és folyamatos fejlesztésre van szükség. Szerencsére az innováció, az újítások terén a fiaink már eddig is komoly teljesítményt tettek le az asztalra, így a feleségemmel nyugodtan dőlhetünk hátra, hiszen a cégcsoport, hála a tudatos generáció-váltásnak, minden jel szerint jó kezekben van.
Ha szükség volt pénzügyi segítségre egy-egy fejlesztéshez vagy beruházáshoz, akkor milyen módszert választottak?
V. L.: Nosztalgikus élményeim vannak az OTP Bankkal kapcsolatosan, hiszen a 90-es évektől kezdve gyakorlatilag folyamatos üzleti nexusban vagyunk egymással. Azon túl, hogy kialakult velük az évtizedek során egy kifejezetten személyes bizalmi viszony, sok projekten dolgoztunk már együtt, ilyen volt például a sertéstelep megépítése egy zöldmezős beruházás keretében. Miután a fejlesztéseink terén mindig azokat a dolgokat és úgy valósítjuk meg, amiket és ahogyan előre leírtunk a tervben, az OTP Bank is nyugodt lehet, hogy biztos helyen van a pénze. A működésünk finanszírozása részben hitelből történik, részben pedig azáltal, hogy rendszeresen visszaforgatjuk a cégbe a megtermelt eredményt.
Manapság számos pályázaton is el lehet indulni. Milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban?
V. L.: Meggyőződésem, hogy a hiteltől nem feltétlenül kell félni, miként a pályázatokon történő indulástól sem. A mi cégcsoportunk rendszeres résztvevője például az állam által kiírt különféle pályázatoknak, ezeken javarészt jól is teljesítünk. Egyebek mellett ezért is vagyunk lassan harminc év után ott, ahol most.
Forrás: https://hvg.hu/ 2021. január 13.
