Pata Ildiko

Bővül a Pata Kft. Fajszon

Száztizenöt munkahely megtartását segíti az a 137 millió forint, amivel a magyar kormány támogatta a fajszi Pata József Gépipari Kft. több mint 300 millió forintos beruházását. A raktárbővítés és az új robothegesztő cellák is hozzájárulnak ahhoz, hogy a cég továbbra is a Magyar Suzuki Zrt. meghatározó beszállítója legyen.

– A legsikeresebbek azok a vállalkozások Magyarországon, amelyeknek a vezetői és tulajdonosai nem felejtik el, hogy igazán kiknek köszönhetik a vállalat sikerességét. Egy vállalkozás sikerét, lelkét az ott dolgozók adják. Amikor a tulajdonosoknak okuk van örülni, mint például egy új beruházásnak, ami majd a vállalat teljesítményét növeli, akkor nem felejtkeznek el arról, hogy kik fogják azt működtetni és kiknek köszönhető az, hogy eljutottak odáig, hogy ez a beruházás egyáltalán felmerülhetett– mondta köszöntőjében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint ez záloga a Pata Kft. sikerességének is.

Az április választásokról szólva Szijjártó Péter kifejtette, hogy az történelmi jelentőségű végeredmény hozott, hiszen ennyi támogatást egy párt vagy pártszövetség sem kapott soha korábban Magyarországon. – Ez az eredmény megerősítése az elmúlt tizenkét év gazdaságpolitikai stratégiájának is – jelentette ki a miniszter, aki arról is szólt, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje az eddigi gazdasági eredményeket.

– Létrejött hazánkban a munkaalapú társadalom, soha nem kellett a kormánynak megszorításokról döntenie, és Magyarország minden egyes válságból megerősödve került ki – közölte Szijjártó Péter, aki hozzátette:

az Európai Unió szégyenpadjáról, az unió gazdasági élvonalba került a hazánk és a magyar a kontinens egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága.

A miniszter emlékeztetett rá, hogy gyakorlatilag nincs olyan típusú válság, amely az elmúlt tizenkét évben ne ütötte volna fel a fejét, legutóbb egészségügyi és gazdasági krízissel kellett szembesülni a koronavírus-járvány kitörése nyomán. A magyar gazdaság azonban ennek ellenére is a valaha volt legjobb teljesítményét nyújtotta 2021-ben: 

megdőlt a gazdasági növekedés, a beruházások, az export és a foglalkoztatottság csúcsa is – mondta a külgazdasági tárca vezetője.

Szijjártó Péter kijelentette: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje az eddigi gazdasági eredményeket. Hangoztatta: 

nem hagyjuk, hogy bárki lerombolja a magyar emberek évtizedes gazdasági erőfeszítéseink az eredményeit.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az autóipar továbbra is a magyar gazdaság gerincoszlopa, amely több mint 150 ezer embernek ad munkát. Tájékoztatása szerint az ágazat termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint volt, és a szektor teljesítmény az idei év első két hónapjában is 6 százalékkal bővült.

Közel három évtizede dolgoznak az autóiparnak

A családi tulajdonban lévő, fajszi autóipari beszállító cég által végrehajtott projekt összértéke 303 millió forint volt, amelyhez az állam 137 millió forint támogatást nyújtott, így segítve 115 munkahely megőrzését. A vállalkozás tavalyi árbevétele megközelítette a 6 milliárd forintot. Az 1993-ban alapított cég történetéről Patai Ildikó ügyvezető tartott rövid ismertetőt. Az édesapja által létrehozott vállalkozás fő profilja a préselt- és hegesztett fémalkatrészek gyártása az autóiparnak. A garázsvállalkozás folyamatosan fejlődött és ma már 8 ezer négyzetméter a gyártócsarnokainak a területe. Az ott gyártott alkatrészek minden hazai gyártású Suzuki gépkocsiban megtalálhatók. 

Zsigó Róbert országgyűlési képviselő is üdvözölte a cég újabb fejlesztését, amellyel biztosítják, hogy továbbra is a térség meghatározó vállalata maradjanak.

FB videó megtekintése itt!

Megosztás

Mi várható a gazdaságban 2024-ben?

Németh Dávid – K&H Csoport | vezető elemző Csontváry-Kosztka Tivadar festőművészként vált ismertté, de azt már kevesen tudják róla, hogy korábban sokáig gyógyszerészként tevékenykedett. Ugyanabban

Költségoptimalizálás, hol és hogyan?

Vég Ottó | 3rdGen Tanácsadó- és Szolgáltató Zrt. | tulajdonos, CEO 35. K&H Családi Vállalatok Klub 2024. 02. 21. Közel 40 magyar tulajdonú céggel dolgoztak

FBN-H