Az út maga a cél avagy a családi vállalat, mint magatartásforma

A gazdasági tevékenység legrégibb formái a családi vállalkozások, melyek máig is a társadalom gerincét képezik. Regionális elkötelezettség és a munkavállalókkal szembeni felelősségvállalás jellemzi őket.

Életünkben a legfontosabb a család, mely érzelmeken alapul, szolidaritás és egyenlőség jellemzi. A vállalkozás viszont hierarchiára épül és leginkább a teljesítménnyel jellemezhető. Alapvetően ebből az ellentétből erednek a családi vállalkozások napi szintű konfliktusai.

A globalizáció vagy a versenyképesség kialakítása során felmerülő problémák érzelmi konfliktusokhoz is vezetnek: a családi és a vállalati érdekek feszülnek ilyenkor egymásnak. Az utódlás kérdése és a kommunikáció a családon belül, illetve a család és a vállalat között szintén nagy problémaforrás.

A családi cégek életében a 3. és 4. generációnál vetődik fel először a kérdés, hogy a család irányító vagy ellenőrző szerepet töltsön be a vállalat életében. Ezutóbbi esetben a tulajdonosok tudását hosszú évtizedeken át lehet hasznosítani.

Virág 30 éve segíti a német (elsősorban családi) vállalatok működését ügyvédként, férje révén pedig a Blanc & Fischer Familienholding GmbH családi tanácsának elnöke. Többek között részt vett a cég családi alkotmányának kidolgozásában is. Náluk 9 éve kezdődött el az a folyamat, melynek során a két tulajdonos család elkezdte rögzíteni az általuk fontosnak tartott értékeket és kialakítani a cég jövőképét.

Ebben a hosszú folyamatban nagyon sok felismerésre jutottak. Minden kihívás tipikus és előrelátható, azonban minden család más és más, így standard megoldások nincsenek. Minden család maga alakítja ki a számára legjobb stratégiát. A kihívások időben történő felismerése és a stratégia mielőbbi kidolgozása azonban kulcsfontosságú, mert az idő és a döntéskényszer akadállyá válhat és tönkre teheti a vállalatot. 

A családi vállalatoknál a folytonosság biztosítása nagyon fontos, ezért a családi és a vállalati stratégia harmonizálása, továbbá a hitvallás (hovatartozás) megfogalmazása elengedhetetlen.

Virág számára a családi vállalat egy örökség, ami az alapító szellemét, bátorságát viszi tovább, ugyanakkor egy nehéz feladat is, hiszen a megteremtett értékeket megőrizni, fejleszteni és tovább gyarapítani szükséges.

A „family governance” kifejezés leginkább a család és a vállalat kapcsolatának szabályozását jelenti. Legfontosabb eszköze a családi alkotmány, ami egy szerződés, a kapcsolat fenntartását pedig a családi találkozók és napok biztosítják. A családi tanács felelős a család összetartásáért, a családi alkotmányban foglaltak megőrzéséért és a család menedzseléséért. A tanácsadó testület inkább szakmai támogató szerv, feladata az ellenőrzésben résztvevő családtagok szakmai segítése.

A family office vagy családi manager feladata a vagyon kezelése. A család maga is létrehozhatja, de külső szolgáltatókat is be lehet vonni. 

A Blanc & Fischer-nél a tulajdonosi szemléletet továbbképzéseken adják tovább a tulajdonos családtagoknak, melynek során fejlesztik a kapcsolódó ismereteiket és a tulajdonosi kompetenciájukat. A családtagokban 12 éves kortól erősítik a családi vállalathoz való kötődést és tudatosítják bennük, hogy a családi vállalathoz való tartozás nemcsak jogokat és lehetőségeket jelent, hanem feladatokkal, kötelezettségekkel is jár.

Nagy hangsúlyt fektetnek a kommunikációra a cégben nem aktív, de tulajdonos családtagok felé, hogy megfelelő információkkal rendelkezzenek és a cég működése számukra is átlátható legyen.

A konfliktuskezelés és a jótékonykodás is része a családivállalat-kormányzásnak.

A generációk felnövekedésével bővül a szabályozandók köre is. Az első generáció, az alapítók még csak házassági szerződést kötnek és végrendeletet írnak. A 2. generáció (testvérek) belépésével szükségessé válik a szindikátusi szerződés megkötése, a tulajdonlás biztosítása és a családi harmónia megőrzése. A 3. generációnál (unokatestvérek) már családi dinasztiáról beszélünk, ahol a fentieken túl feladattá válik a részesedés kezelése, az osztalékpolitika meghatározása, a családi hagyományok megőrzése, továbbá a küldetés és a jövőkép megfogalmazása.

Ezen a szinten már tisztázni kell azt is, kik a családtagok, kik az örökösök, kik a tulajdonos családtagok mit jelent a nagycsalád és mi az egyes családtagok szerepe. A nagycsaládon belül mindig vannak érdeklődők és vannak képességekkel is rendelkezők az aktív szerepvállaláshoz, de vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem érdekel a vállalat működése.

Az út maga a cél!

A Blanc & Fischer-nél 2 évig tartott, amíg mindent megfogalmaztak és leszabályoztak, de ezalatt az idő alatt a közös gondolkodás volt a legfontosabb, ami a két tulajdonos családot összehozta. A Family Governance megteremtésének azonban csak akkor van értelme, ha azt a családtagok nap, mint nap megélik és a lefektetett szabályokat betartják. A rendszeres találkozóknak azért van nagy jelentősége, mert a családok tagjai sokszor szétszórtan élnek a világban.

Fontos szem előtt tartani azt is, hogy a kialakított rendszer, a megfogalmazott családi alkotmány és az egyéb szabályozások nem egy életre készülnek. Időnként aktualizálásra, változtatásra szorulhatnak a napi igényeknek megfelelően.

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

A bizalom forintosítható

Szerző: Csidei Krisztina Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Lévai Bálint (BiotechUSA Kft.) arról mesélt, mi a HR szerepe a cégüknél, hogyan alakult ki

Az új kerékvágás

Szerző: Csidei Krisztina Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Nagy-Józsa Dorka (Y2Y Hungary Kft.) sok hasznos gondolatot osztott meg velünk. Vezető, szervezet- és folyamatfejlesztő

Beszámoló az éves konferenciáról

Csodás hangulatban telt a XII. Éves Konferencia és Családi Nap a Bambarában. Az év legnépszerűbb eseményén idén 40 családból 152 felnőtt és 62 gyerek vett