A kormány célja a magyar vállalkozások megerősítése

Schanda Tamás közölte, hogy a kkv-stratégia keretében – többek közt – hangsúlyt fektetnek az

  • innovációs és digitális képességek fejlesztésére,
  • ösztönözik a vállalkozások finanszírozáshoz jutását,
  • elősegítik az érintett cégek nemzetköziesítését a külpiaci sikerek érdekében,
  • és felnőttképzési pályakövetési rendszert alakítanak ki.

Az államtitkár rámutatott arra, hogy a kkv-k alkotják a magyar gazdasági növekedés legfontosabb bázisát, egyre nagyobb szerepet töltenek be a gazdaság teljesítményében, a munkahelyteremtésben.

A mikro-, kis-, és középvállalkozások foglalkoztatják a magyar munkavállalók kétharmadát,termelékenységük javulása meghaladja a nagyvállalatokét, ez a mutató a leggyorsabban nőtt az Európai Unióban és a visegrádi országokban 2010 és 2018 között.

Az államtitkár kitért a fiatalok vállalkozásainak fontosságára, mint fogalmazott, a magyar fiatalok ma bátran gondolkodhatnak vállalkozás indításában,mert vállalkozásbarát környezetben tervezhetnek, valósíthatják meg ötleteiket.

Megjegyezte, ez nem volt mindig így, 2010 előtt a gazdasági környezet, a magas adók és a rossz támogatáspolitika miatt igen kevés fiatal tudott önálló vállalkozást indítani.

Schanda Tamás kiemelte, a magyar fiatalok hosszú távon is bíznak abban, hogy Magyarország tovább erősödik, és itthon érdemes dolgozni, vállalkozni. Példaként említette, hogya 15 és 24 év közöttiek önfoglalkoztató vállalkozásainak száma 27 százalékkal bővült 2010 óta.

Az ITM államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy szoros kapcsolat van a kormány által kialakított vállalkozásbarát környezet és a magyar gazdaság uniós átlag fölötti teljesítése között.

Ismertette, hogy a magyar vállalkozások fizetik Európa legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adóját, és jelentősen csökkentek a munkát, a vállalkozásokat terhelő egyéb adók . Folyamatosan csökken a bürokrácia, és átalakították a fejlesztési támogatások rendszerétannak érdekében, hogy a források jelentős része a gazdaságfejlesztésre, a vállalkozások fejlesztésére jusson.

Rámutatott arra is, hogy a hazai szakképzés megerősítése jobban felkészíti a fiatalokat arra, hogy akár önálló vállalkozásban is gondolkodjanak. A rendszerben gyakorlatorientált képzésben részesülnek, emellett az oktatókra, tanárokra vonatkozó szabályozás is úgy módosult, hogy vonzó legyen az ilyen intézményekben a tanítás – tette hozzá.

Az államtitkár jelezte, a tárca dolgozik a vállalkozások generációváltásának programján, hogy az eredményes családi vállalkozások az új nemzedék felnőtté válásával is családi vállalkozásként működhessenek tovább.

Schanda Tamás szólt arról is, hogy egy éve indult az Országos Vállalkozói Mentorprogram, amelyben a fiatal vállalkozók részvételére is számítanak. A részvételi lehetőség még nem zárult le, jelentkezéseket a www.vallalkozztudatosan.hu honlapon keresztül várják.

A programban a fiatal vállalkozók személyes mentorálásban részesülnek, amelynek keretében egy sikeres vállalkozó osztja meg a tudását, tapasztalatait velük. Mentorként összesen majd 500 tapasztalt vállalkozó, szakember nyújthat önkéntesen támogatást.

A program részeként ingyenesen elérhetővé tették minden kis- és közepes vállalkozás számára a hatékonyság növelését szolgáló pénzügyi és vállalkozói szemléletformáló tartalmakat, és minimum 1500 vállalkozás számára konkrét pénzügyi tanácsadást is nyújtanak.

Figyelmet érdemlő intézkedésnek nevezte az államtitkár, hogy2018-tól feleannyi közterhet fizet az a nappali tagozatos hallgató, aki tanulmányai mellett kisadózóként vállalkozik.Az érintett diákok ugyanis főállásúnak nem minősülő kisadózók, akiknek 50 ezer forint helyett az alacsonyabb összegű, havi 25 ezer forint tételes adót kell csak megfizetniük – mondta Schanda Tamás államtitkár.

Megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

A bizalom forintosítható

Szerző: Csidei Krisztina Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Lévai Bálint (BiotechUSA Kft.) arról mesélt, mi a HR szerepe a cégüknél, hogyan alakult ki

Az új kerékvágás

Szerző: Csidei Krisztina Az április 27.-ei K&H Családi Vállalatok Klubon Nagy-Józsa Dorka (Y2Y Hungary Kft.) sok hasznos gondolatot osztott meg velünk. Vezető, szervezet- és folyamatfejlesztő

Beszámoló az éves konferenciáról

Csodás hangulatban telt a XII. Éves Konferencia és Családi Nap a Bambarában. Az év legnépszerűbb eseményén idén 40 családból 152 felnőtt és 62 gyerek vett