A kkv-stratégia egyik pillére a női vállalkozók támogatása

György László a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. Nősztorik elnevezésű rendezvényén hangsúlyozta: a Magyar Kereskedelmi és Ipakamara, a tárca, illetve a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány konzorciumi együttműködésében megvalósuló Országos Vállalkozói Mentorprogram tanácsadói tevékenysége során a növekedést elérni akaró vállalkozásokat segítik, köztük a női, a fiatal és a generációváltás előtt álló vállalkozásokat. Az államtitkár megfogalmazása szerint minden nő vállalkozó, aki családot alapít, gyermeket vállal és családanyává válik, hiszen “óriási vállalkozás egy családot menedzselni”. Elmondta: nemzetközi kutatások alapján megállapítható, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott nők négy és hat óra alatt több munkát végeznek el, mint a férfiak nyolc óra alatt, mert motiváltak arra, hogy időben befejezzék a munkájukat és hazamenjenek a családjukhoz.

Ezért is fontos a női vállalkozók támogatása, hogy azt a kockázatvállalást, amit az élet más területein is vállalnak, a gazdaságban is kamatoztatni tudják – tette hozzá. Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: szervezetük három településen: Baján, Kiskunhalason és Kalocsán működtet Család- és KarrierPONT-ot, amelyek révén azokat a nőket szeretnék elérni és bevonni a munka, valamint a vállalkozások világába, akik valamiért kiestek ebből. A Nősztorik elnevezésű fórumsorozatuk célja a Bács-Kiskun megyében élő sikeres női vállalkozók történeteinek bemutatása. A vállalkozó nők gazdaságban betöltött szerepét hangsúlyozó kerekasztal-beszélgetésen Hárschné Végh Annamária, a bajai T.E.T.T. Mérnökiroda Kft. HR- és IR-vezetője arról beszélt, hogy nőként a gondoskodásba az is belefér számára, hogy munkahelyén fejlessze a vállalati kommunikációt, kialakítsa a rugalmas munkavégezés feltételeit és élményközpontú motivációs rendszert dolgozzon ki. Mátrai Angéla bácsalmási pályázatíró és rendezvényszervező a gyakorlati képzéseket szorgalmazta: a vállalkozások marketing és online kommunikációs tudásának bővítését, a vezetők számára tárgyalástechnikák elsajátítását és idegen nyelvek tanulását. Pata Ildikó, a fajszi Pata József Gépipari Kft. cégtulajdonosa elmondta: egyik előnyük, hogy családi vállalkozásként nagyon gyorsan tudnak dönteni, a cég fejlődése pedig megmutatta számukra, hogy “nincs lehetetlen helyzet, mindent meg lehet oldani”. Szőts Mónika Etelka bajai rendezvényszervező a tisztesség és a minőség fontosságát emelte ki. Mint mondta, nincs szüksége hirdetésre vagy marketing-ampányokra, mert jó írét a megrendelők adják tovább.

Megosztás

Mi várható a gazdaságban 2024-ben?

Németh Dávid – K&H Csoport | vezető elemző Csontváry-Kosztka Tivadar festőművészként vált ismertté, de azt már kevesen tudják róla, hogy korábban sokáig gyógyszerészként tevékenykedett. Ugyanabban

Költségoptimalizálás, hol és hogyan?

Vég Ottó | 3rdGen Tanácsadó- és Szolgáltató Zrt. | tulajdonos, CEO 35. K&H Családi Vállalatok Klub 2024. 02. 21. Közel 40 magyar tulajdonú céggel dolgoztak

FBN-H