Májusi klubunk egyik vendége Bojár Gábor fizikus, a Graphisoft és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója volt.
Az 1982-ben alakult Graphisoft egy szoftverfejlesztő cég. Korán sikereket ért el a világpiacon, 1998-ban már tőzsdére lépett. Gábor sosem tekintette családi vállalkozásnak. Édesapja nagyon sikeres fotóriporter volt, ezért azt a tanácsot adta fiának, hogy soha ne lépjen a nyomdokaiba, mert akkor hozzá fogják hasonlítani. Gábor hasonló alapon óvta gyerekeit a vállalkozásától, amit el is adott 2007-ben. Az volt a nem titkolt szándéka, hogy a gyerekei a saját útjukat járják, saját maguk építsék fel azt, amire büszkék lehetnek és ne a papa árnyékában nőjenek fel.
Az anyagi javak felhalmozása után is tovább dolgozott, hiszen édesapjához hasonlóan a munka a szenvedélye. Úgy gondolja, egy üzletember attól válik jó üzletemberré, hogy a pazarlást kerüli nemcsak a cégben, hanem a magánéletben is. Amikor élete álma teljesült franciaországi nyaralójának megvásárlásával, megpihent az anyagi javak felhalmozásában és megelégedett azzal, amit addig elért. A nyaraló mellett a másik nagy vágya az volt, hogy gyerekeit a világ legjobb egyetemein taníttathassa. Lánya a Yale jogi karán végzett, fia a Cornell Egyetemre járt, majd Londonban doktorált közgazdaságtanból. Gyerekei tehát gyakorlati szakmákat tanultak, e tekintetben sem másolták fizikus édesapjukat.
Gábor aktív cégvezető tulajdonos volt a Graphisoftban. Vezető kollégáival együtt egy idő után azonban rá ébredt arra, hogy a tudásuk már nem elegendő a cég sikeres működtetéséhez. Míg a kiscégek ösztönösen és nem tanult ismeretekre építkezve működnek, addig a nagy cégeknél fontos a szakmai háttértudás. Kollégáitól elfogadta a kritikákat, miután a tőzsdére bevezetést kudarcok sorozata követte, de maga is érezte, hogy szükség lenne egy kívülről érkező, nagy cégek vezetésében szerzett tapasztalatokkal rendelkező szakmai vezetőre.
A 2002-es év volt fennállásuk első igazán veszteséges éve. Az akvizíciók, amiket a tőzsdei jelenlét kényszerített rájuk, nem voltak sikeresek. A tőzsdei bevezetéskor a Graphisoft évi 20 millió dolláros forgalommal és 5 millió dolláros nyereséggel büszkélkedhetett, ami igencsak szép teljesítménynek számított egy privát családi vállalkozásnál, de a tőzsdét elsősorban a növekedés érdekelte. A 20 millió dollár körüli éves forgalmat produkáló technológiai cégtől évi 30%-os növekedést vártak el, 5-10 éven belül pedig 200 millió dollár éves bevételig kellett volna eljutni. Írreális elvárás volt, hiszen ma, vagyis 23 évvel később még mindig „csak” 120 millió dollár körüli éves árbevételt realizál a cég. Saját piacon ekkora növekedést nem lehetett produkálni, ezért kapcsolódó új piacokat kellett megcélozniuk, melyek nem jártak sikerrel. Megfordult a fejében az a gondolat is, hogy cégét megtartja az építészpiacon ezzel akadályozva meg a nagyra növést, de a tőzsdei jelenlét miatt már nem lehetett visszafogni a növekedést. A 4 főből álló felsővezetés tagjai nem tartották magukat és egymást sem alkalmasnak ekkora cég vezetésére, ezért Amerikából csábítottak el egy tapasztalattal rendelkező vezetőt.
Kezdetben Gábor még tulajdonos maradt, de a cég működésébe nem szólhatott bele, csupán – alkalmatlanság esetén – a cégvezető leváltására és az új vezető kijelölésére volt jogosultsága. A gyeplő átadása után azonban nem érezte jól magát. Nem volt komfortos számára, hogy a hatalommal együtt a vagyona is a vezérigazgató kezébe került, ezért inkább eladta a cégét. A 30%-os évi növekedést azonban senki nem tudta produkálni, ezért a Graphisoft később betagozódott egy nagyobb cégcsoportba, melynek részeként az évi 10-15%-os növekedést mind a mai napig tartja. Részvényeket végül nem fogadott el a vevőjétől, ami utólag belátva hiba volt, mert az árfolyam az eladást követően 50%-kal emelkedett.
Úgy gondolja, hogy a saját cég eladása hasonlít ahhoz a helyzethez, mint amikor az apa férjhez adja a lányát. Attól a pillanattól kezdve már nem az övé, de mégis valamennyire mindig az övé marad. Gábor ma már nem tud beleszólni a cég életébe, de ha a cégnek egyszer szüksége lesz az alapítójára, ő rendelkezésre fog állni. Időközben arra is rájött, hogy türelmetlensége is megakadályozta őt a nagyra nőtt cége vezetésében, hiszen a nagy cég tehetetlensége sokkal nagyobb, lassabban tud irányt váltani, a döntések is lassabban születnek. Az alapítóknak ehhez általában már nincs türelmük. Türelmetlenségének egyébként azt is köszönheti, hogy tudós helyett végül vállalkozóvá vált.
Más iparágakkal összehasonlítva a szoftverpiacon a változások rendkívül gyorsak, a folyamatosan változó tudást pedig nehéz az utódokra áthagyományozni. Gábor végül csak az ingatlant, a Graphisoft Parkot tartotta meg az anyacégből tulajdonosként, melyet Óbudán építettek az egykori Óbudai Gázgyár területén 18 hektárnyi területen. A szoftvercég ma 600 embert alkalmaz világszerte, a Parknak Budapesten 25 alkalmazottja van. A Graphisoft Park kényszerből maradt a tőzsdén, mert egy tőzsdei cégből vált ki és nem volt más lehetősége. Mérete nem magyarázná a tőzsdei jelenlétet, viszont az átláthatóság nagyfokú biztonságot jelent a bérlőinek is.
A Graphisoft eladásával Gábor gyermekei is egyetértettek, nem merült fel a részükről sem a management, sem a tulajdon átvétele. Jelenleg külföldön élnek, így a tulajdonosi felügyeletet sem tudnák gyakorolni, viszont az öröklést követően együtt dönthetnek majd arról, hogy megtartják vagy eladják a Graphisoft Parkot. A végrendelet szerint mindkét verzió csak a testvérek összefogásával lehetséges. Gábor úgy érzi, hogy a családi összetartozás vágyának belülről kell fakadnia és pusztán anyagi eszközökkel nem lehet összetartani egy családot. Nem szeretné, ha a gyermekei csak azért tartanák meg a céget, mert az édesapjuk így akarta volna és az sem lenne jó, ha a sikeres papa emléke rátelepedne a gyerekeire. Sokkal inkább szeretné, ha a saját belátásuk és akaratuk szerint döntenének megteremtve saját karrierjüket. A becsvágyat, a tisztességes élet és munka iránti vágyat szerencsére örökölték az édesapjuktól.
Gábor tehát a gyerekei beleegyezésével adta el a céget, vagyis bevonta az utódgenerációt a döntésbe és nem várta el tőlük, hogy kötelezően folytassák a művét. Az ingatlancég ügyeit is közösen vitatják meg, de nem formalizáltan, hanem a családi beszélgetések részeként. Gábor kevésbé hajlik a formalizálásra, többek között ezért sem érezte magát alkalmasnak egy idő után a nagyra nőtt cége vezetésére. „A főnök el is várja, hogy kritizálják” volt a hozzáállás a Graphisoftban. Sosem értékelte azokat az embereket, akik azt mondták, amit hallani akart. A kritika így a vállalati kutúra természetes részévé vált. Gyerekei véleményét is szívesen fogadja, mert szerinte az erős emberek jellemzője a kritikára való nyitottság. Tapasztalatait a „Generációváltás drámái” című legújabb könyvében osztja meg velünk.
A Bojár Családban példaértékű, hogy családként van egy jövőképük, s hogy közös döntés eredményeképpen született az eladás is. A változás sebessége miatt vált szükségszerűvé, hogy a szülőktől átvett reflexeket ne vigyék tovább a gyerekek. Az IT iparág sajátos e tekintetben, más iparágakban ez kifejezetten előny, ahol érdemes felhalmozni és átadni a tudást. Gábor szerint az igazi felhalmozott tudás a vevő ismerete. Ezt a szemléletet még nagyapjától örökölte, akinek volt egy kis szövetboltja. A boldogságot az jelentette számára, ha a vevői boldogan távoztak, vagyis a vevők boldogsága volt a nagypapa boldogsága. Ezt a felfogást Gábor is a magáévá tette és gyermekeinek is átörökítette. A benne lobogó tüzet, amiért minden reggel érdemes felkelni, még apukájától örökölte, s úgy véli, addig fog élni, amíg ez a tűz lobog benne. A Central Parkban üldögélve az unokáit is arra biztatja, hogy azzal foglalkozzanak, amiben örömüket lelik. Hamarosan persze meg szeretné tanítani nekik a relativitáselméletet is, pontosabban a fizikus hozzáállást, miszerint a világról szerzett tapasztalatainkat törvényekbe foglaljuk, s ha a törvénynek ellentmondó új tapasztalatokat szerzünk, akkor a törvényt módosítjuk. A természettudományos szellemiség tehát az üzleti életben is remekül hasznosítható, amivel szeretné unokái tudását is gazdagítani.
Szerző: Csidei Krisztina
