vgcikk

A családi vállalkozások lehetnek a járvány nagy nyertesei

A kis- és középvállalkozásokat általában a rugalmassággal és az optimizmussal társítják, ennek ellenére igencsak megviselte őket a koronavírus-járvánnyal járó egészségügyi és anyagi bizonytalanság. Ám az olyan családi vállalkozásokra jellemző értékek, mint a generációk közti együttműködés, a közösségi szerepvállalás és a hitelesség a jövőbeli sikerük katalizátoraivá válhatnak – írja a Deloitte sajtóközleménye.

A koronavírus-járvány következtében kialakuló gazdasági recesszió nem tesz különbséget kisvállalkozások és multinacionális vállalatok között:minden piaci szereplőt megérintett bizonyos mértékben iparágtól, tulajdonosi struktúrától és mérettől függetlenül.

Még azokat a kis- és közepes méretű vállalkozásokat is, amelyek alkalmazkodó- és ellenállókészségükre építették sikerüket. A munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségéről, biztonságáról és jóllétéről, alkalmazkodva a pandémiás helyzet hetente változó feltételeihez.Emellett pedig biztosítaniuk kell pénzügyi válságállóságuk alapját is, áthidalva ezzel a szervezeti szintű működési zavarokat.

A krízismenedzsment tehát nagy nyomást helyezett a kkv-kra, ugyanakkor rávilágított azokra a lehetőségekre, amelyek a válságból való kiemelkedésük és növekedésük sikerstratégiái lehetnek.

Ezek egyike a generációváltás: a járványhelyzet sok esetben megszakíthatta a családi vállalkozások üzleti folytonosságát, ráirányítva a figyelmet az utódlás kérdéskörére.

A mostanihoz hasonló válsághelyzetek átmenetet képezhetnek, amelyben a fiatalabb generációk tagjai jobban bevonódhatnak a vállalkozásba, és értékes munkaerejükkel, világlátásukkal és szaktudásukkal hozzájárulhatnak annak sikeréhez

– fogalmaz dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai vezető partnere, majd hozzáteszi: A járványhelyzet a kisebb cégeknél is felgyorsította a digitális forradalmat, így az Y-Z generáció készségszintű technológiai tudása jelentősen javíthatja egy vállalkozás versenyképességét.

A járvány során a családi vállalkozások is hősies szerepbe kerülhettek az egészségügyi dolgozók és az önkéntesek mellett. Nagy elismerést szereztek azok a cégek, melyek például egészségügyi védőfelszerelések gyártására adaptálták üzemeiket vagy átcsoportosították munkaerejüket a védekezés támogatására.

A családi vállalkozások gyakran generációkon át ápolják és őrzik hagyományaikat. Ha a bajban is hitelesen képviselik értékrendjüket, azt hosszútávon lojalitással díjazzák a fogyasztók

– fejti ki a szakértő. De nem csak ebben nyilvánulhat meg egy szervezet filantróp elkötelezettsége: a jótékonysági- és magánadományokkal, stratégiai befektetésekkel, az alkalmazottak és a kisközösségek támogatásával, illetve a jövő újjáépítésének előkészítésével is reprezentálhatják értékrendjüket.

A családi vállalkozások mindig is kitüntetett helyet foglaltak el a társadalomban, most pedig lehetőséget kaptak arra, hogy a megfelelő területekre összpontosítva előnyt kovácsoljanak inherens adottságaikból- összegezte a Deloitte családi vállalkozásokra specializálódott csoportjának vezetője.

Forrás: https://www.vg.hu/ 2021.05.17.

Megosztás

Mi várható a gazdaságban 2024-ben?

Németh Dávid – K&H Csoport | vezető elemző Csontváry-Kosztka Tivadar festőművészként vált ismertté, de azt már kevesen tudják róla, hogy korábban sokáig gyógyszerészként tevékenykedett. Ugyanabban

Költségoptimalizálás, hol és hogyan?

Vég Ottó | 3rdGen Tanácsadó- és Szolgáltató Zrt. | tulajdonos, CEO 35. K&H Családi Vállalatok Klub 2024. 02. 21. Közel 40 magyar tulajdonú céggel dolgoztak

FBN-H